Megújult a víziközmű infrastruktúra Észak-Bács-Kiskun Megyében
Az eseményen részt vettek Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, dr. Zombor Gábor és dr. Salacz László, országgyűlési képviselők, Kurdi Viktor, a BÁCSVÍZ Zrt elnök-vezérigazgatója, Szigeti Tibor, a BÁCSVÍZ Zrt szolgáltatási vezérigazgató-helyettese, Balogh Zoltán, a BÁCSVÍZ Zrt. vízszolgáltatási ágazatvezetője, Basky András, Lajosmizse polgármestere, és a programban érintett többi település képviselői.
Észak-Bács-Kiskun megyében a rendelkezésre álló felszín alatti vízkészletek minősége a magas arzén-, ammónium-, vas- és mangántartalom miatt nem felelt meg az uniós elvárásoknak. Ezért volt szükség erre a projektre, amihez 8.315.230.338 forint támogatást nyert el a beruházó, a 30 település összefogásával létrejött Kék-víz Észak-Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Társulás. Ez az elszámolható költségek 79 százalékát fedezte. A projekt teljes költsége meghaladta a 10 milliárd forintot. A kivitelező a Duna Aszfalt Kft. volt.
A Kék-víz programon belül 8 település (Lajosmizse, Kerekegyháza, Orgovány, Városföld, Nyárlőrinc, Tiszaalpár, Izsák és Bugac) önálló tisztítóművel gyarapodott. Ennek köszönhetően összesen napi 51 ezer köbmétert meghaladó új tisztítási technológiai kapacitás épült ki a térségben. A Tass Gudmon-foki vízműtelep dunai kavicsteraszán 4 db parti szűrésű kút létesült. A szükséges kapacitások biztosítása érdekében további 6 településen jött létre mélyfúrású kút és további 29 db kúton történt kútgépészeti vagy szűrőcserés felújítás.
A projekt keretében megvalósult legnagyobb építmény a kiskunfélegyházi víztorony, amely 54 méter magas és 1500 köbméteres tározó térfogattal rendelkezik. A félegyházin kívül további 5 településen, Lajosmizsén, Ágasegyházán, Nyárlőrincen, Gátéren és Fülöpjakabon épült új víztorony, valamint 5 településen (Izsákon, Petőfiszálláson, Pálmonostorán, Bugacpusztaházán és Pálmonostora-Aranyhegyen) felújították a meglévő tornyokat.
A projekt keretében összesen 171 kilométernyi új vízvezeték építése valósult meg, melyek közül a legjelentősebbek: Kiskunfélegyháza, Halesz és Selymes területeken 37 km elosztóhálózat, Szabadszállás és Szalkszentmárton között 20 km távvezeték, Helvécián 10 km elosztóhálózat. A program során az érintett települések vízhálózatának részleges rekonstrukciójára is sor került.
Az újonnan épült technológiák mellett jelentősek voltak a felújítások is. Így többek között a kecskeméti 1-es és 2-es vízmű telepeken megvalósult fejlesztések is. Az itt megvalósult új technológia biológiai ammóniamentesítést, majd vas-, mangán-, és arzénmentesítést tartalmaz. Ez egy jelentős rekonstrukció, komoly fejlesztés a korábbiakhoz képest, hiszen a 60-as, 70-es években épültek ezek a telepek, így az akkori kor víztisztítási technológiája működött az előző időszakban. Most ez teljes körűen megújult, kiegészülve az irányítástechnika fejlesztésével, amely felöleli a számítógépes folyamatfelügyeletet, folyamatvezérlést, illetve adatgyűjtést is.
A Kék-Víz Észak-Bács-Kiskun Megyei Ivóvízminőség-javító Program keretében megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően negyedmillió ember jut egészséges és tiszta ivóvízhez ebben a térségben. Az üzemeltető BÁCSVÍZ Zrt. által szolgáltatott víz minősége minden tekintetben megfelel a 201/2001 (X. 21.) kormányrendeletben foglalt határértékeknek.
Fotó: keol.hu