Átadták a kerékpárutat

Képgaléria
Átadták a kerékpárutat
November 20-án, pénteken délelőtt ünnepélyes keretek között hivatalosan is birtokba vették a bringások az új félegyházi kerékpárutat. A projektzáró rendezvényen a beruházás zárását jelképező nemzetiszínű szalagot Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a térség parlamenti képviselője vágta át. Segítői a Bercsényi utcai óvodások voltak.

Ezt követően a kerékpárúttal érintett két körzet önkormányzati képviselői: Horváth Gábor és dr. Ónodi Izabella köszöntötték a jelenlévőket. Horváth Gábor a beruházás műszaki paramétereiről beszélt. Mint elmondta, Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata „Kiskunfélegyháza, 5-ös számú főúton történő biztonságos kerékpározás megteremtése” elnevezéssel benyújtott pályázatával 100 százalékos támogatottság mellett mintegy 138 millió forint Európai Uniós támogatást nyert.

Az új kerékpárút a Bercsényi utca és az 5-ös számú főút kereszteződésétől Kecskemét felé a Petőfi lakótelep melletti jobb oldalon halad a bevásárlóközpontig, majd a vasúti sorompó előtt áttér a baloldalra. A kivitelezőnek ezen a szakaszon fénysorompóval ellátott vasúti átjárót, valamint a vízfolyás felett átvezető hidat is építenie kellett. A projekt keretében a buszmegálló mellett egy fedett kerékpártároló is elkészült. A most megépült 1171 méteres szakasz a Mezőgazdasági boltig teszi lehetővé a kerékpárosok biztonságos közlekedését.

Dr. Ónodi Izabella annak a jelentőségét emelte ki, hogy milyen minőségi változást hoz a térségben élők életében az, hogy mostantól biztonságosan közlekedhetnek ezen a szakaszon. A képviselő asszony hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy minél kiterjedtebb kerékpárút hálózat álljon a félegyháziak rendelkezésére. A mostani átadót ennek fontos állomásának nevezte.

Az ünnepségen jelen volt a kivitelező Út-Ép-Ker 97 Kft. ügyvezető igazgatója, Kecskeméti Katalin is.

A KÖZOP-3.5.0-09-11-2015-0003 azonosítószámú projekt 138.017.250 forint támogatást nyert.

 

Kövessen minket a Facebookon is!