Helyi hírek 2015. november 24. 14:30

Benépesült a Móra Gimnázium előtti tér

Képgaléria
Benépesült a Móra Gimnázium előtti tér
– Ki tudja, hogy hány gimnazista izgul majd ezeken a padokon egy dolgozat, felelés, vagy az érettségi előtti órákban, hogy hány fiú vallja meg először parázsló szerelmét ezek alatt a fák alatt, és hány lány válasza lobbantja majd lángra a parazsat…

Csányi József polgármester köszöntötte e szavakkal a Móra Gimnázium előtti tér megújulását november 24-én, kedden délelőtt. Az ünnepélyes átadón a város vezetése, az önkormányzat munkatársai, az intézmények vezetői és dolgozói mellett a gimnazisták is képviseltették magukat, akik – feltehetően – leglelkesebb használói lesznek a most átadott beruházásnak.

A változás valóban szemet gyönyörködtető. A fejlesztéssel a Móra Ferenc Gimnázium patinás épülete mintegy egy egységgé vált a szomszédos kéttornyú templom méltóságteljes környezetével. Csányi József az ünnepség kapcsán emlékeztetett arra, hogy ez a közösségi tér is szerves része a Félegyháza újjáépül programnak, amelynek jó néhány eleme megvalósult már – nemrégiben a Szalay Gyula utcai beruházást, a műfüves pályát, valamint a mezőgazdasági boltig vezető kerékpárutat sikerült átadni használóinak – és ami a jövőben tovább folytatódik.

Szamosi Endre, a körzet önkormányzati képviselője többek között arról a járdafelújítási folyamatról beszélt, amely kezdeményezésére indult el, s amelynek keretében a városházától folyamatosan újul meg a Kossuth utca évekig rendkívül rossz állapotú járdarendszere. A képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy a „ligetös főutca” Kiskunfélegyháza szíve, amelynek látványa, összképe a város megítélését alapjaiban befolyásolja.

A munkálatokat ezúttal is félegyházi vállalkozás, az Elő-szer Kft. végezte.





 

Kövessen minket a Facebookon is!