Helyi hírek 2015. november 25. 16:00

A szerzetes nem egy elvont ember

Képgaléria
A szerzetes nem egy elvont ember
A pápa által meghirdetett „Megszentelt élet” évéhez kapcsolódva szervezett előadássorozatot a kiskunfélegyházi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége. November 23-án a Constantinum Intézményben megtartott pódium előadás vendége P. Puskás Antal pálos szerzetes volt. A pálosszentkúti perjel Makányné Óvári Éva moderálásával beszélgetett a rend, a szerzetesek életéről, hivatásáról.

Antal atya az összejövetelen a kérdésre, hogy milyen a szerzetesi élet? Így válaszolt:

-          Van benne minden, ami a rendes ember életében. Van öröm és bánat is. De különlegessége talán az, hogy mindezek fölött ott van a Jóisten, akinek a szolgálatában vagyunk. Minden, amit megélünk, az evangélium szolgálatában történik, őérte tesszük, minden feléje irányul. Ez a szerzetesség különlegessége. Azt gondolom, hogy a többi keresztényhez hasonlítva nem  elvont ember a szerzetes. Ugyanazt éli meg, mint mindenki, csak radikálisabban, az evangéliumi tanácsokra alapozva.

-          Mit jelent az, hogy radikálisabban?

-          Krisztusért, és Isten országáért a szegénységet, tisztaságot és az engedelmességet vállalja. Tehát mindent hátrahagy, csak hogy Krisztusnak szolgáljon.

-          A pálosszentkúti szerzeteseket egyre többen megismerték az elmúlt években. Köszönhető ez annak is, hogy sok világi eseményt is befogadtak a kegyhelyen. Köztük voltak a motorosok és a lovasok nagy összejöveteleik is. Ez azt jelenti, hogy egyre jobban közelítenek a világi élethez?

-          Én inkább azt mondanám, hogy mi engedjük egyre közelebb a világi életet hozzánk. Ez is azt szolgálja, hogy megszólíthassuk a társadalom különböző rétegeit, amiről talán elsőre úgy tűnik, hogy semmi köze sincs az Isten országához.

Az embereknek általában előítéletük van egy motorossal szemben. De én is rájöttem, hogy ez nem ennyire egysíkú. Vannak nagyon elkötelezett emberek közöttük. Motoros barátaink között kétfajta szolgálat van. Egyrészt az evangelizáció, másrészt az, hogy akik már elkötelezettek, azokat erősíteni kell, megtartani a közösségben.

-          Egy személyes kérdés. Miért választotta hivatásának a szerzetességet?

-          Miért? Azt gondolom, hogy a választás, a döntés, az már csak egy utolsó pontja volt egy folyamatnak, amit Isten indított el. Azzal, hogy megkezdett magával megismertetni. Megmutatta, hogy mit jelent az öröm, az ő közelében lenni. Erre csak igent tudtam mondani. A miért ebben rejlik.

-          Mik voltak ennek a mindennapi, kézzel fogható momentumai?

-          Éppen katona voltam akkor (a Felvidéken, a repülőtéren szolgáltam). Ott mindenféle irodalom olvasásába belebonyolódtam, ami óriási káoszt teremtett a fejemben. És amikor katona barátaim révén megismerkedtem az evangéliummal, Krisztussal, akkor egy óriási rend volt az első tapasztalatom. Minden a helyére került. Az emberi viszonyok, az emberi élet célja. Az erkölcsi rend visszaállt, és ennek révén született meg bennem az a vágy, hogy megismerjem még jobban Istent és az evangéliumot. Ezen- kívül hatással voltak rám azok az új barátok, akiket megtaláltam ott, a katonaságnál. Volt céljuk, volt miért élniük, és ez nagyon vonzó volt.

-          Amikor eldöntötte, hogy szerzetes lesz, mit tett?

-          Átbicikliztem Márianosztrára, ugyanis én a Felvidéken egy Párkány melletti kis faluban éltem. Átlógtam a határon (akkor még nem a schengeni határok működtek). Így kerültem oda a kolostorba, templomba, ahol éppen egy búcsú volt akkor. Ott láttam meg a pálosokat. Rögtön megragadott az egész, pedig nem terveztem, hogy keresem a szerzetes rendeket. Ezt követően még kétszer elmentem hozzájuk, majd ott ragadtam.

Akkor még nem elemeztem azt, hogy miféle szolgálatot szeretnék végezni. Később rájöttem, hogy nem is ezt kell keresni annak, aki szerzetesnek akar menni, mert az már meg van adva. Isten azt már kitalálta régen. Én ebben hiszek, hogy ez így működik.

 

s. r.




 

Kövessen minket a Facebookon is!