Ez nem átverés, árverés volt!
A mai rendezvény bevételét az oktatási eszközök fejlesztésére fordítjuk. Hogy ez megtörténhessen, ahhoz jó összefogásra, és lelkes támogatásra volt szükség – fogalmazta meg Terbe Ákosné az árverés kezdetekor.
Az intézményvezető azt is elmondta, hogy amikor az árverésre érkezők meglátták az aulában a kiállítást, megkérdezték: a hetek óta kitett alkotásokat nem bántották a gyerekek? Erre büszkén lehetett válaszolni. Nem. A magyarázat erre az, hogy az itt dolgozó pedagógusoknak a képzőművészet iránti tudatos és elkötelezett oktató-nevelő munkájának köszönhetően a tanév 10 hónapjából 2 hónapon keresztül a tanulók alkotásai díszítik a kiállító felületet a különböző pályázatok, versenyek eredményeként.
Terbe Ákosné köszönetet mondott Pintér Annának és Horváth Zoltánnak, akik a lelkei és a mozgatói a folyamatnak, valamint kapcsolatot jelentenek a felajánló művészekkel. Megköszönte munkáját dr. Juhász Csillának, az iskola egykori diákjának, az alapítványi kuratórium legfiatalabb tagjának és Rajtmár Istvánnak, az árverés levezetőjének is. Az árverést az Axioart Kft. a www.axooart.com internetes oldal is támogatta.
Vőneki Ottó, az alapítvány kuratóriumi elnöke lapunknak elmondta, hogy az árverés bevételét ezúttal valószínű, hogy olyan technikai eszközök beszerzésére fordítják, amely a számítógépes kultúra fejlesztését szolgálja. Az iskola jelenlegi gépparkja ugyanis már-már elavult, cserére, megújításra szorul.
Az alapítvány legutóbbi tevékenységét is büszkén ismertette. Felújítottuk a földszinti vizes blokkokat 2 millió forintért, teljesen megújítottuk a természettudományi előadótermet. Legutóbb két tanterem teljes bútorzatát cseréltük ki, közel egymillió forintért. Ez lesz a gyermekek karácsonyi ajándéka.
A kuratórium elnöke szerint tehát a mostani árverés bevétele is jó célra fordítódik. Az alapítvány ugyanis jutalmazza azokat a tanulókat is, akik valamely területen jól teljesítenek, és valamennyi nyelvvizsgázónak kifizetik a vizsgadíj 50 százalékát.
s. r.