Gazdaság 2015. november 28. 10:20 Forrás: MTI

Letették a Mercedes-gyár mellett épülő lökhárítógyár alapkövét

Letették a Mercedes-gyár mellett épülő lökhárítógyár alapkövét
Az autóipar teljesítménye 17 százalékkal bővült az idén az első kilenc hónapban, termelési értéke pedig 6000 milliárd forintot tett ki - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kecskeméten, az indiai Samvardhana Motherson Group (SMG) beruházásaként létrejövő gyár ünnepélyes alapkőletételén.

A magyar feldolgozóipari kibocsátás több mint 30 százaléka származik az autóiparból, több mint 140 ezer ember dolgozik ebben a szektorban - hangsúlyozta a miniszter, aki Vivek Chaand Sehgallal, a Samvardhana Motherson Group elnökével együtt helyezte el az indiai cég zöldmezős beruházással épülő új közép-európai gyárának alapkövét.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a 31 milliárd forintos beruházás keretében 96 ezer négyzetméter nagyságú területen lökhárítókat gyártó üzem létesül 450 új munkahellyel. Arról is tájékoztatott, hogy a beruházáshoz a magyar kormány 7,7 milliárd forint támogatást adott, valamint nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá minősítette.

A miniszter felidézte, hogy egy hónapja, október 27-én írták alá a magyar kormány és az SMG csoporthoz tartozó SMR között a stratégiai együttműködési megállapodást, és megemlítette, hogy a 2015-ös év sikeres a magyar-indiai gazdasági együttműködés szempontjából, miután már a harmadik jelentős beruházást jelentették be. Az Apolló Tyres 975 új munkahelyet teremtő zöldmezős beruházását indította el áprilisban, majd szeptemberben jelentették be, hogy a Tata Consulting Services 300 új munkahellyel bővíti budapesti globális szolgáltató központját, most pedig az SMR Hungary jelentős beruházása kezdődik el - sorolta a miniszter. Eredményesnek nevezte a magyar gazdaságpolitikát. Sikeres az új adórendszer, amelynek révén a személyi jövedelemadó 2016-ban 15 százalékra csökken, jövőre pedig az adminisztrációs terhek 10 milliárd forinttal csökkennek - mondta.

A kormány intézkedési közül a miniszter kiemelte, hogy a versenyképesség növelése érdekében megduplázzák a kutatás-fejlesztésre fordítható összeget, amely a 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban eléri a 700 milliárd forintot. Felgyorsítják a közlekedésfejlesztési beruházásokat, valamint 2018-ra az egész országban elérhető lesz a szélessávú internet. A munkaerő és a beszállítói bázis biztosítása érdekében új támogatási lehetőségeket vezetnek be a szakképzés területén. Szijjártó Péter szólt arról, hogy január 1-jétől elszámolható lesz a gyakorlati képzés folytatásához szükséges beruházások egy része, lehetővé teszik, hogy a szakképzési hozzájárulásukat a vállalatok csökkentsék, valamint tanműhely fenntartási célú kiegészítő normatíva igénybevételre is.

Vivek Chaand Sehgal, az SMG elnöke az ünnepségen kiemelte, hogy a beruházás helyszínének kiválasztásnál döntő volt, hogy jelentős támogatást kaptak a magyar kormány és Kecskemét önkormányzata részéről is.

Rahul Chhabra, India magyarországi nagykövete nagy sikerként értékelte, hogy indiai cégek komoly beruházásokat hajtanak végre Magyarországon.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere arról beszélt, hogy a Kecskemét új ipari övezete 2008 óta óriási fejlődésen ment keresztül, ma már 10 ezer ember munkáját biztosíthatja, és ez az indiai gyár felépítése után mintegy félezerrel bővül. A tervek szerint a gyár 2017-re készül el, az első időszakban a Mercedes Kecskeméten készülő egyik autótípusához fognak 2018-tól lökhárítókat gyártani.

A tervek szerint a gyárban 5500 lökhárítót gyártanak naponta. Az új gyár közvetlenül a Mercedes-gyár mellett épül. Az SMG a világ 50 legnagyobb autóipari beszállítójának egyike, több mint 70 ezer dolgozót foglalkoztatva 170 gyárában 5 kontinens 25 országában.

Az SMR Hungary Bt. a legutóbbi üzleti évében 306 millió euró nettó árbevételt ért el, a vállalat mosonszolnoki és mosonmagyaróvári gyáraiban, illetve a hegyeshalmi logisztikai központban 1600 dolgozót foglalkoztat. Az SMR Hungary mára a világ legnagyobb autó visszapillantó tükröket előállító gyárává fejlődött: évente közel 7 millió garnitúra külső tükröt szállít a legjelentősebb személyautó-gyártóknak, fő vásárlói a VW, az Audi, a Porsche, a BMW, a Daimler, a General Motors, a Kia/Hyundai és a Fiat/Chrysler csoport.


Fotó: keol.hu




 

Kövessen minket a Facebookon is!