Helyi hírek 2014. április 9. 10:25

Fejleszteni – mindenkit önmagához képest

Fejleszteni – mindenkit önmagához képest
Jelenleg a Kiskunfélegyházi Göllesz Viktor Általános Iskola EGYMI- ben 60 tanulásban és értelmileg akadályozott, valamint autista gyermek tanul. Az itt dolgozó pedagógusok célja, hogy valamennyien egyéni képességeiknek megfelelően, saját lehetőségeikhez mérten fejlődjenek, és képessé váljanak egy szakma elsajátítására és az önálló életvezetésre. Az intézmény vezetőjét, Rácz Eleonórát ennek lehetőségeiről kérdeztük.

–  Az intézményben projekt módszerrel folyik az oktatás. Alsó tagozatban „Lépésről lépésre” programmal tanítanak kollégáink, felső tagozatban pedig kompetencia területek szerint folyik a fejlesztés. A tananyagot témakörökbe rendezve sajátítják el a gyerekek. Évente két projektet dolgoznak fel az osztályok. Legutóbb például a harmadik-negyedikben a „Róka” volt a központi téma, ebből kiindulva szó esett az erdei és vadon élő állatoktól, napirendre került a Vuk mese feldolgozása, és kézműves tevékenységekkel is elmélyítették a tanultak beépülését. A projektzáró foglalkozásokra meghívjuk a szülőket, és a városban érintett intézmények képviselőit is, hogy figyelemmel tudják kísérni gyermekek fejlődését – magyarázza az igazgatónő.

Tőle tudom, hogy a tanulásban akadályozottak – azaz enyhefokban értelmi fogyatékosok – és az értelmileg akadályozottak – vagyis középsúlyos értelmi fogyatékosok – kis létszámú, 9-13 fős csoportjai mellett két autista csoport is működik, négy-öt fővel. Reggel nyolctól délután négyig foglalkoznak a többségében gyógypedagógus végzettséggel rendelkező pedagógusok a gyerekekkel, bár a napközit nem mindenki veszi igénybe. A nyolc tanulócsoportból kettőben autistákkal, kettőben értelmileg akadályozott és négyben tanulásban akadályozott gyerekekkel foglalkozik a 17 pedagógus. Valamennyi összevont osztály.

– Milyen a kapcsolat a szülőkkel?

– Mivel ezeknél a gyerekeknél az állandóság különösen fontos, a pedagógus és a szülők kapcsolata az átlagosnál szorosabb. Többségük érdeklődik, tanácsot kér a gyerek otthoni fejlesztéséhez is.

– Mi a közös cél?

– Teljesen egyedi, hogy kit meddig lehet fejleszteni. Nálunk a gyakorlati életre, önálló életvezetésre nevelés nagyon hangsúlyos. A cél, hogy mindenki önmagához képest fejlődjön, és lehetőleg elsajátítson egy szakmát. Ezt a tanulásban akadályozott gyerekeknél száz százalékban el lehet érni: többségük speciális szakiskolában tanul tovább, de olykor előfordul, hogy hagyományos szakképző iskolában is megállják a helyüket. Az értelmileg akadályozottaknál is ugyanez a cél, de szem előtt kell tartani, hogy korlátozottabbak a lehetőségeik.

Ezért tervezzük a Készségfejlesztő speciális Szakiskola beindítását, melynek kezdeményezésére már megtettük a megfelelő lépéseket.

T. T.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!