In memoriam Miklós Károlyné Molnár Magdolna
Magdi néni 1955-ben került a kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskolába, ahol sok száz embert tanított meg írni, olvasni, számolni. Nyugdíjba vonulása után a Platán Utcai Általános Iskolában dolgozott napközis tanítóként. Munkáját többször elismerték, megkapta az Oktatásügy Kiváló Dolgozója és a Kiváló Pedagógus kitüntetést, majd az arany, gyémánt, illetve vas diplomát.
Munkájában, életében a gyerekek iránti végtelen szeretet és a munkája iránti alázat jellemezte. Hagyományos értelemben vett pedagógus volt. 87 éves korában, november 19-én hunyt el.
Emlékét tisztelettel őrzik barátai, tisztelői, volt tanítványai.
Tisztelt Olvasóink nagy számú érdeklődésére tekintettel közöljük: Miklós Károlyné Molnár Magdolnától december 4-én, pénteken pénteken 11 órakor, az Alsótemetőben vesznek végső búcsút.