Adventi keresztállítás a Petőfi téren
- A már hagyományossá vált adventi keresztállításunk célja, hogy az anyagi létbe süllyedő, az advent lelkiségét a bevásárlási lázzal felcserélő társadalomnak ellenpontozó tükröt állítsunk. A kereszténység legfontosabb, a lelkiséget leginkább kiteljesítő időszakára, Jézus urunk, a fény eljövetelére való várakozás fontosságára szeretnénk felhívni ezzel a figyelmet – mondta Kollár László, a Jobbik helyi elnöke november 29-én, a Petőfi téren az adventi keresztállító ünnepségen.
Az adventi keresztet a Sarlós Boldogasszony és a Szent István templom lelkipásztorai, Gábor és Gyula atya áldották meg. Az ünnepségen műsort adtak: Kiss Ákos Jenő, Varga Mihály, Manninger Lencsi, valamint Benedek Péter, Keserű Benedek, dr. Koncz Péter, Tusán Endre Dávid, a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola harsona kvartettjének tagjai.
A szervezők a keresztállítás után teával és étellel kínálták a megjelenteket, ingyenes vérnyomás- és vércukorszint mérést tartottak, valamint ruhát osztottak a rászorulóknak.
s. r.