Nyugdíjas klubok ünnepvárója a Szakmaköziben
Az adventi és karácsonyi jelképeket a Kossuthosok Klubja, a Kunplast Klub, valamint a Pedagógus Klub mutatta be egy-egy kedves előadással, és természetesen a fenyőfát is feldíszítették. Az ünnepváró műsorban közreműködött Lesták Sándorné, Bense Lajosné, Horváth Richárd és a Kiskunfélegyházi Citerazenekar és Énekkar citerásai.
Az ünnepség végén kért szót Juhász István, a Nyugdíjas Klubok Egyesületének elnöke, aki a karácsonyi és újévi jókívánságai mellett egy rövid évértékelőt is tartott. Megfogalmazta, hogy az egyesületnek 2015 az utóbbi időszak legsikeresebb éve volt. Újszerű kezdeményezéseket, több rendezvényt tudtak megvalósítani, és pénzügyileg is sikerült stabilizálni az egyesületet.
A közönséget a műsor után egy kiállítás is várta. A tárlaton - amelyet Papp Viktória kulturális referens nyitott meg -, a nyugdíjas klubok tagjainak munkái láthatók. A betlehemek, horgolt angyalkák és díszek közös jellemzője, hogy nagy odafigyeléssel és műgonddal, valamint csak természetes anyagokból készítették alkotóik.
A tárlat dercember 10-éig látogatható.
s. r.