Gazdaság 2015. december 10. 10:20 Forrás: MTI

Jelentős pályázatok lesznek a halgazdálkodási szektorban

Jelentős pályázatok lesznek a halgazdálkodási szektorban
Jóváhagyta az Európai Bizottság Magyarország Halgazdálkodási Operatív Programját: ezzel az ország halgazdálkodásának fejlesztésére az előző időszakhoz képest 12 százalékkal magasabb összeg, mintegy 15,5 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyet 2023-ig kell felhasználni - közölte a Miniszterelnökség.


A tájékoztatás szerint az első pályázati kiírások 2016 tavaszán várhatóak. A Miniszterelnökség a program keretében 11 pályázat meghirdetését tervezi 2016-ban a teljes forráskeret megnyitásával. Kiemelik: Magyarországon a halgazdálkodás fejlesztésének és támogatásának kiemelt célja a kis- és középvállalkozások helyzetbe hozása, valamint a hagyományos tógazdasági haltermelés versenyképességének növelése. A biodiverzitás megőrzése vagy növelése mellett az akvakultúra fenntarthatóságát alternatív energiaforrások használatával, illetve a környezetterhelés csökkentésével kívánja biztosítani a kormány.

További fontos cél az új fajok termelésbe vonásának segítése, az intenzív, innovatív technológiákat alkalmazó haltermelés fejlesztése és a halfeldolgozás támogatása. A halfogyasztás ösztönzésére a jövőben is indulnak kampányok, fokozottan ügyelve arra, hogy minél több halétel szerepeljen a közétkeztetésben.




 

Kövessen minket a Facebookon is!