Mezőőrök szolgálatban

– Az én szememben a külterület legnagyobb értéke az ott élő ember. A mezőőri szolgálat értelme és lényege pedig az ő jóllétének szolgálata – osztja meg velem álláspontját Vakulya László, a félegyházi mezőőri szolgálat vezetője, míg a benzinkút kávézójában melegedve kevergeti italát. Itt találkozunk Klinkó Imre kollégájával, aki novemberben állt szolgálatba mezőőrként. Az erdész végzettségű lelkes fiatalember lételeme a határ, a külterület. Azt mondja, a természet és a tanyán élők iránti szeretetből és tiszteletből választotta ezt a pályát.

– Édesapám hivatásos vadász, mellette voltam, amikor állatokkal foglalkoztunk, mezőgazdaságban dolgoztunk, vadásztunk. Mezőgazdasági iskolát végeztem, majd erdész-technikusi végzettséget szereztem. Mezőőrként ott teljesítek szolgálatot, ahol az igazi életterem van, és olyan munkát végzek, amellyel lehetőségem nyílik könnyebbé tenni a külterületen élők életét.

Jól jön a koffein dózis, mielőtt nyakunkba vesszük a határt. A ködös reggeli zimankóban a III. kerületben autózunk, a volt Vörös Csillag Tsz. területén. A 11 gyerekes Ladnai családhoz tartunk.

– Mivel újak vagyunk, az első két hónapban az a legfontosabb feladatunk, hogy megismerjenek bennünket az emberek, tudják az elérhetőségeinket, és bizalommal forduljanak hozzánk. Ehhez nagyon sok munkára és személyes találkozásra van szükség – magyarázza László, akitől azt is megtudom, hogy a Kiskunfélegyházához tartozó mintegy 24 ezer hektár külterületet – ahol 3-4 ezer ember él – öt mezőőr látja el. A feladat pedig amelyre felesküdtek, többek között a termőföldek, termények, felszerelések, haszonállatok, továbbá a mezőgazdaság és a tulajdonosok érdekeinek és értékeinek védelme.

Megérkezünk közben Ladnaiékhoz. Anita, az anyuka nyit kaput, karján a két év körüli Lilivel. A gömbölyű, fényes szőrű kutya az idegen szakadatlan ugatásával hálálja meg a jóltartást. Hosszú bejárat vezet a rendezett udvaron át az apró, hajlott tetejű házhoz. A majdnem tucatnyi gyerekből az apróságon kívül most csak a 9 éves Lali van itthon. Hasfájással „érdemelte ki” ezt a kivételezett helyzetet. Míg a mezőőrök Anitával beszélgetnek, engem arra bátorít a háziasszony, hogy nézzek körül Lali vezetésével a házban.

A kicsi szobákban nagy a rend és a tisztaság. A berendezés sok fejtörést nem okozhatott, hiszen alvóhely mindenkinek kell. Lalit kérem: sorolja el kinek hol a fekhelye. Vele kezdődik a sor az ablaknál, a fal melletti ágyon. Mellette a 6 éves Rozi alszik, majd a négy esztendős Gergő következik. A 10 éves Krisztinek külön kanapé jutott, a franciaágyon Apu és Anyu között van Lili helye. A másik szobában a 22 éves Attila, a 21 esztendős Ádám és a 12 éves Tomi hajtja álomra a fejét, a 16 éves Evelinnek és a 17 éves Vivinek külön szobában van az ágya. Egy tesó már nem lakik itthon.

A kályhában pattog a tűz, a konyhában épp arról mesél Anita a mezőőröknek, hogy fürdőszoba nélkül miként zajlik esténként a tisztálkodás. Hangjában nyoma sincs panasznak. A 20 literes fazékban felmelegszik a víz, senki sem megy mosdatlanul ágyba.

– Délelőtt igyekszem elvégezni minden házimunkát, hogy miután hazajönnek a gyerekek az iskolából, óvodából, meg tudjam hallgatni őket – magyarázza Anita, aki minden nap meleg étellel várja haza a családot. Azt mondja, kenyérből sokszor 6-7 kg a napi adag. Sok segítséget kapnak Anita húgától, akinek a karácsonyi halászlét és süteményt is köszönheti a család.

Míg mesél, Anita kedves arcáról le nem olvad a mosoly. Távozóban még kikísér minket, és mélyen a szemembe nézve azt mondja: „nekem nincs okom panaszra, megvan mindenem.” – Ha meg egyszer fürdőszobánk is lehetne, az maga volna a mennyország! – teszi hozzá.

Nehezen szakadok el az élménytől, egy ideig csöndben ülünk Vakulya Lászlóval az autóban. Anita szavai mindkettőnkben újraértékelnek néhány dolgot.

– Terület- és lakosságarányosan öt részre van felosztva a külterület. A mezőőröknek ismerniük kell az adottságokat, tudni hol van krízishelyzet, mire és kire kell megkülönböztetett figyelmet fordítani. Sok esetben közvetítő szerepet töltünk be. Például ha rossz az út, ha belvíz van, ha illegális szemetet látunk, vagy ha valahol nagy a szükség. Hetente három alkalommal közös szolgálatot adunk a rendőrökkel is – töri meg a csendet László, útban a VIII. kerületbe. A Toma út környékén járunk, ahol Mezei Sándor és két közmunkás dolgozik az útszéli árok rendbetételén. Az összetalálkozó három mezőőr néhány perces eszmecserét tart: megbeszélik, hol van szükség fokozott figyelemre, hová kellene soron kívül tűzifa, s már indul is tovább mindenki a dolgára.

Mi még betérünk Kati néni tanyájához. Az idős asszony lányával, a 18 és 4 éves unokáival lakik itt. Villany nincs, esténként az aggregátor ad egy kis fényt. Az udvaron néhány farönk várja, hogy felhasogassák. Az unoka elvágta a kezét a minap, rá egy darabig nem számíthatnak. Délelőtt van, Katika ilyenkor még nem gyújt be. Nem pazarolja a tüzelőt. Majd 2 óra körül kezd el melegíteni, hogy mire a gyerekek hazaérnek, ne fázzanak. Addig még krumplispogácsát is süt.

Berecz József mezőőrtől megtudom: benne van a család a napelem programban. Sajnos azt nem lehet tudni, hogy mikor kap rá keretet az önkormányzat, de ha egyszer megvalósul, új fejezet nyílik Kati néniék életében.

Innen Hegedűs Zoltán körzetébe megyünk, akivel ott találkozunk, ahol a semmibe vesző, hepehupás földút Bugacot és Félegyháza XII. kerületét választja ketté. Zoltán errefelé élte le gyakorlatilag az egész életét, úgy ismer minden embert, minden bokrot, minden árnyat, mint a tenyerét. Egy tanyához igyekszünk, amely az állatokkal, szalmabálákkal és gémeskúttal távolról romantikus festményre kívánkozik, valójában viszont a szegénység és elszigeteltség mélységesen mély bugyraiban teszünk látogatást. A 75 esztendős házaspár, Némedi Varga Mihály és felesége, Marika átfagyva, mosdatlanul tördelik kezeiket a szélfútta udvaron. A két ember nem enged be idegent mióta tíz évvel ezelőtt gazemberek lábánál fogva lógatták Marika nénit mindaddig a kút fölé, amíg férje oda nem adta kevéske megtakarított pénzüket. Most is csak a személyes bizalomnak köszönhető, hogy szóba állnak velünk, mi több, beinvitálnak otthonukba. Mihály bácsi és Marika néni 44 esztendeje házasok, gyermekkel nem áldotta meg őket az ég. Dolgos életük végén öregségükre nem jutott nekik más, mint a földes szoba, a viharlámpa, és a csontig hatoló hideg. A legközelebbi bolt négy-öt kilométerre van tőlük, hasonlóképpen a buszmegálló. „El tudok én menni a boltba!” – vet véget asszonya panaszának a ház ura. Villany híján a Nappal kelnek és fekszenek. Azt mondják, legalább addig sem fáznak…

A mezőőrök haladéktalanul jelzik: tűzifa kell a házaspárnak, és ételcsomag. Zoltán pedig ajtót nyit rájuk, amikor csak teheti.

Mert bár a mezőőr fontos feladata a vagyonvédelem és a lopások megelőzése, a külterület legfőbb értéke mégiscsak az ott élő ember.

Tóth Timea

Mezőőrök:

Klinkó Imre 20/352-3703 I., III. kerület

Vakulya László mezőőri szolgálat vezetője 20/325-7471 II, IV. V. kerület

Mezei Sándor 20/342-6277 V., VI. VII. kerület

Berecz József 20/317-9821 VIII., IX., X. XIII. kerület

Hegedűs Zoltán 20/352-6327 X., XI., XII., XIII. kerület

Kövessen minket a Facebookon is!