Helyi hírek 2015. december 12. 08:20 Forrás: Petőfi Népe

Adományt gyűjtöttek a megyei kormányhivatal dolgozói

Adományt gyűjtöttek a megyei kormányhivatal dolgozói
Évek óta tartó hagyományt vittek tovább idén is a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal dolgozói: adományokat gyűjtöttek karácsonyra a rászorulóknak.

A megye 11 járásában összegyűjtött adományokat csütörtökön adta át Kovács Ernő megyei kormánymegbízott a három megsegített szervezetnek Kecskeméten. A dobozokban többek között játékokat, ruhaneműket, sportszereket, tisztító- és tisztálkodószereket, illetve tartós élelmiszereket vihettek haza a kiskunfélegyházi KAPOCS Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény, a kiskunhalasi szociális szolgáltató központ, illetve a Nagycsaládosok Országos Egyesületének megyei munkatársai, akik majd kiosztják a kormányhivatal dolgozóinak ajándékait a rászorultaknak.

Kovács Ernő az átadáson rámutatott: a gyűjtésben minden évben az motiválja a kormányhivatal dolgozóit, hogy a megajándékozott szervezetek ellátottjainak szebb legyen a karácsony, teljesebb legyen az ünnep. Mester Sándor, a halasi szociális központ vezetője megköszönve az ajándékokat azt mondta, ilyentájt két arc villan be az embereknek: a szülő szomorú arca, aki nem tud adni karácsonyi ajándékot, és a kisgyermek boldog arca, amikor mégis kap ajándékot.

– Mindannyian tudjuk, hogy legyen bár szegény vagy gazdag egy szülő, a gyermekének mindig szeretne valamit adni, viszont amikor az a kérdés, hogy egyenek, kifizessék a villanyszámlát, vagy ajándékot vegyenek a gyermeküknek, akkor legtöbben az utóbbiról kénytelenek lemondani – fogalmazott Mester Sándor, aki hozzátette: szerencsére vannak, akik a nagyobb ünnepek előtt gondolnak a nélkülözőkre.


Fotó: PN - Mester Sándor (balra) megköszönte a kormányhivatal dolgozóinak nagylelkű ajándékát




 

Kövessen minket a Facebookon is!