"Én akkor éreztem jól magam az iskolában, amikor láttam a szemeket visszaköszönni"
Képgaléria
Előadásának lényegét így összegezte Lezsák Sándor:
Mozgósítani kell magunkban mindent annak érdekében, hogy magabiztosan, és egészséges önbizalommal legyünk képesek a társadalmat és környezetünket erősíteni. A legnagyobb veszély ugyanis az – ami már évszázadok óta nyomaszt bennünket –, ha az ember hit nélkül, bizakodás nélkül él. Nem mozgósítja tartalék energiáit, hagyja magát sodortatni ilyen-olyan eszmei-, politikai széljárások, kedvezőtlen körülmények hatására. Nagyon lényeges, hogy higgyünk abban, hogy gyógyulunk, és hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy megerősödjünk.
Van egy jó példám erre. Édesanyám 90 éves korában azt mondta: ha tudtam volna, hogy ilyen sokáig élek, akkor jobban vigyáztam volna az egészségemre. Ez egy jó üzenet minden embernek. Először is vigyázzunk magunkra, másrészt higgyünk a gyógyulásban, mert az már fél gyógyulás.
- Lezsák Sándort visszafogott, konszolidált, türelemmel lévő embernek ismerte meg a környezete. Ezt az adottságát megőrizte a mai napig. Kifizetődő ez a magatartás harsány világunkban?
- Nem tudom, hogy mi az, hogy fizetség. Én akkor éreztem jól magam az iskolában, ha láttam a szemeket visszaköszönni, és vették az adást, a gondolatokat a nebulók. Ha láttam, hogy valaki elbizonytalanodik, azonnal érzékeltem, hogy rá is oda kell figyelni. Most a beszélgetés során is ültünk, én figyeltem az arcokat, és jó érzés volt látni, hogy kötődnek a szemek, a gondolatok.
Én jól éreztem magam az iskolában, az persze nem biztos, hogy jól érzi magát mindenki. Jól érzem magam a Parlamentben is, de nem biztos, hogy ott is jól érzi magát mindenki. Én mindenesetre megpróbálok olyan körülményeket biztosítani, helyzeteket teremteni, hogy minél többen hozzák ki magukból a jóindulatot, jó szándékot.
A törvény is helyzetet teremt. Ha túlságosan zavarja az életet, akkor rossz a törvény, és meg kell változtatni.
- Soha nem hallani önt indulatosan gyűlölködve beszélni. Ez alapszabály?
- Lehet, hogy ez azért van, mert a 70-es évek elején gyűjtöttem a kunsági káromkodásokat. Jártam Erdélyben is, ahol voltam focimeccsen, ahol szintén volt bőven jegyezni a kacskaringókból. Nekem tehát nagyon gazdag ismeretanyagom van a káromkodásokról, az indulatos beszédekről. De ha az ember ezeket megismeri, óvatosabb. Nem szeretem a csúnya beszédet. Úgy érzem, ha valaki csúnyát mond, az olyan, mintha oda hányna. És hogy néz az ki? Szegény beszél, és minden második szava olyan kifejezés, mintha oda köpne állandóan az orrom elé. Én ezt egyszerűen nem tűröm el a társaságomban. Ezt tudják is rólam, ezért nem is beszélnek csúnyán körülöttem.
Lehet szépen, változatosan megfogalmazni gondolatainkat, hiszen olyan gazdag a magyar nyelv.
H. S.
