Amire büszkék vagyunk
A Darvas téri iskolában 1980-tól, mint testnevelő tanár és később, mint közművelődési igazgatóhelyettes folytatta munkáját. Édesapja nyomdokain haladva, lelkes szervezője volt a lakótelepi iskolai és különböző városi sportrendezvényeknek, de a Petőfi lakótelep közművelődési életének is. Megalapítója, és haláláig elnöke volt a Petőfi Lakótelepi Sport Egyesületnek, majd a Darvas Szabadidő és Diák Sport Egyesületnek.
Az iskolában folyó tevékenység híre hamar elterjedt a városban és idővel természetessé vált, hogy sportrendezvény van a lakótelepen. Az általános iskolai tanulók részére megszervezte a PRIMŐR KUPA országos atlétikai versenyt, de több megyei és területi versenyt is rendezett. Sok emléktúra fűződik nevéhez. Iskolai munkája mellett a Honvéd atlétikai szakosztályában is dolgozott edzőként. Emlékezetesek voltak a lakótelepi nagy tömegversenyek, de a Lakótelepi Napok létrehozásában is jelentős szerepe volt. A Kiskun Napokra tervezett Jászkun-Kiskun futó stafétát már nélküle, a kollégái rendezték meg.
1993-ban bekövetkezett váratlan halálával egy családját, tanítványait, kollégáit, barátait szerető tanár és közéleti ember távozott. Emlékére évente megrendezik atlétikában a Mészáros Gyula Emlékversenyt.
Forrás: A megyei értéktárba történt előterjesztés alapján