Sport 2015. december 21. 12:15

Évet zártak a fallabdázók

Képgaléria
Évet zártak a fallabdázók
Idei utolsó versenyét rendezte meg a Mozdulj Félegyháza SE december 19-én a félegyházi fallabda pályán. A „Magyar Zsolt Squash Kupáért” ezúttal három kategóriában húszan szálltak harcba. A nőknél Kovács Ágnes győzött, a férfiak egyes osztályát Jenei Szabolcs nyerte, a férfiak kettes kategóriájában Katona Tamás diadalmaskodott.

Az évzáró versenyre a vártnál kicsit kevesebb, de annál lelkesebb csapat gyűlt össze. Két pályán 5 női és 15 férfi fallabdázó ragadott ütőt. A 2015-ös esztendőt Jenován Zsuzsanna, a Mozdulj Félegyházi SE vezető-helyettese értékelte.

- Szakmai előrelépés, hogy idén egy országos versenyt rendezhettünk, emellett a Mozdulj Félegyháza SE elindult az országos csapatbajnokságon. Az év eleje kicsit erősebbre sikerült, januártól folytatjuk tovább a szezont, ami egészen nyár elejéig eltart. Egyre több félegyházi tagunk van, 2014-ben mindössze 30-40 fő fallabdázott, ez a szám mára 200 fölé nőtt. A törzsversenyzőink félegyháziak, de hétközben vidékről is felkeresik a pályát.

- A 2015-ös évre „Piramis játékot” szerveztünk, ami arról szólt, hogy a piramis táblázaton lévő 40 fő kihívásos alapon egész évben játszik. A résztevők a piramis csúcsát vették célba. Az előrelépéshez le kellett győzniük a piramisban fölöttük állót. A játék december 27-én eredményhirdetéssel ér véget.

 

 

G. Z.

 

Kövessen minket a Facebookon is!