Hétfőtől ismét járható a kecskeméti Kurucz körút
Határidőre elkészült a Kuruc körút négysávossá alakítása a Liliom utca, és a Bem utca között, a régóta várt, mintegy 391 millió forintos összköltségű beruházáshoz az önkormányzat közel 370 millió forint uniós és hazai támogatást kapott. Fontos kérdésként merült fel a megújítással kapcsolatban, hogy a szélesítés miatt a NAV-val szemben megszüntetett parkolókat milyen megoldással lehet kiváltani, hogy a számosan érkező ügyfelek továbbra is probléma nélkül meg tudjanak állni az adóhatóságnál.
A hiros.hu úgy tudja, hogy az intézmény mögötti udvar parkolókapacitását az ügyintézésre érkezők rendelkezésére bocsátják. A felújítást Kecskemét új javaslatként, az egyik már elfogadott projekt kiegészítéseként terjesztette év közben a kormány elé, a kabinet pedig a támogatás növeléséről döntött. Ennek köszönhető a Kuruc körút négysávosítása, amelyet maga az önkormányzat is rendkívül időszerű a beavatkozásként értékelt a munkálatok megkezdése előtt, hiszen a ’90-es évek közepén létesült útszakasz kétszer egy forgalmi sávon bonyolította az egyre növekvő, déli és keleti városrészek közötti forgalmat.
Fotó: hiros.hu