Helyi hírek 2015. december 23. 07:30

A Szent János térre költözik a járási hivatal

Képgaléria
A Szent János térre költözik a járási hivatal
Új helyre, a Szent János térre, az Innovációs Központ épületébe költözik a Kiskunfélegyházi Járási Hivatal. A városháza első emeletének irodáiból december 21-én kezdték meg a bútorok és iratok elszállítását. Az új helyen január 4-én fogadják először az ügyfeleket. A költözés ideje alatt a Petőfi tér 1. szám alatt, a Kormányablak irodájában tartanak ügyfélfogadást.

- A 2013-as közigazgatási átszervezés során kellett átadni a városházi irodákat a járási hivatalnak. Ez azt eredményezte, hogy a polgármesteri hivatal dolgozói közül sokaknak kellett méltatlan körülmények között végezni a munkájukat, fogadni az ügyfeleket. Egy 20 négyzetméteres irodában 4-5 ember dolgozott, fogadta az ügyfeleket. Ezt a kellemetlen állapotot oldottuk fel most, amikor a járási hivatal vezetőjével, dr. Sipos Krisztinával egyeztetve a járási hivatal új székhelyet kap a Szent János téren – mondta el Csányi József a költözés során.

Szó sincs arról, hogy az önkormányzatnak létszámfejlesztés miatt lenne szüksége a megüresedett terekre. Sokkal inkább arról, hogy végre kulturáltabban, jobb körülmények között tudjuk fogadni ügyeik intézésekor a város lakóit. Legyen lehetőségük a polgároknak arra, hogy ne a „nagy nyilvánosság előtt” terjesszék elő panaszaikat, megoldásra váró gondjaikat – tette hozzá a polgármester.

s. r.




 

Kövessen minket a Facebookon is!