Lélekemelő advent – köszönet a támogatóknak
– Októberben, amikor elkezdtük a GYIÖK-el közösen az adománygyűjtést szervezi, még magam sem gondoltam volna, hogy ekkorára érdeklődés és összefogás övezi már az első akciót. A félegyháziak jóvoltából mintegy kétezer ajándékcsomagot sikerült összegyűjteni, illetve összeállítani. Felvettem a kapcsolatot az összes rászorulókat ellátó intézménnyel: Kapocs, gyermekjólét, családsegítés, védőnők, Szivárvány, mezőőrök, hajléktalanszálló, CSÁO, de jutott ajándék a FONO-ba is és a Göllesz iskola összes gyermekének, még a Szent Ágota Gyermekotthon lakóinak is. Soha nem látott összefogást tapasztaltam a városban – foglalta össze Papp Viktória.
Az ifjúsági-, és kulturális referens elmondta azt is, hogy példás összefogás eredményeként lett olyan színpompás idén a város karácsonyfája is. A felhívásra több száz piros és arany dísz érkezett az intézményektől és a magánemberektől.
A gyertyagyújtások meghitt hangulatához sokat tett hozzá a közreműködők műsora, a Félegyházi Kenyérgyár, a P&P és az Amatőr Királyi Szakácsok finomságai is. Mindannyiukat köszönet illeti érte. Ahogy az élő Betlehemét Lantos Szabolcsnak és a Holló Képzőművész Körnek, a Kossuthos diákoknak és tanáraiknak a megvalósításért, továbbá a Profi-L bábcsoportnak a figurák megalkotásáét, És az egész nem jöhetett volna létre a Nasztej Kft. és a Bácsvíz támogatása nélkül.
– Idén valami újat szerettünk volna a városközpontba hozni, ezzel is támogatva a félegyháziak ünnepi ráhangolódását – mondta el Papp Viktória utalva a vásársorra, amelyet kézművesek, színpad és szalmabálás nézőtér tett teljessé. A koncertek egytől egyig sikert arattak, a rendezvénysátor benépesült a kézműves foglalkozások és mézeskalács készítés alkalmával.
A kulturális referens ígérete szerint jövőre folytatódik a meglepetések sora. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata addig is köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik támogatták az ünnepi rendezvénysorozatot. Ilyen a Nasztej Kft., Félegyházi Kenyérgyár, P&P Kft., Jeli Kft., Bácsvíz Zrt., OTP Bank, közterület-felügyelet, Amatőr Királyi Szakácsok, az egyházak vezetői, a művelődési központ kollektívája, a Kiskun Múzeum csapata, a könyvtár dolgozói, a mezőőrök, az intézmények és kollektívája, a műsort adó gyermekek és valamennyi félegyházi, aki egy kicsit is hozzátett valamelyik akcióhoz.
Boldog és áldott ünnepeket kívánunk Mindenkinek!