Kultúra 2015. december 31. 07:30

Újesztendei legenda

Újesztendei legenda
Piroska István nyugalmazott tanár küldte el nekünk az alábbi, Petőfiről szóló írást, amelyre színháztörténeti kutatásai során talált rá az 1922. évi Aradi Közlönyben. Nagy szeretettel tesszük közzé.

Nekünk, magyaroknak a szilveszter nemcsak az óév búcsúztatását jelenti, hanem lehetőséget ad arra is, hogy a világirodalom legnagyobbjai közé sorolt költőnknek, Petőfi Sándornak a születésére emlékezzünk. A régi újságokban lapozva találtam ezt az ő szellemét idéző hangulatos írást, melynek szerzője egy mára elfelejtett aradi költő, újságíró, Fekete Tivadar. A cikk 1922 végén jelent meg, de úgy érzem, sorai ma is aktuálisak.


Megszakadozott az Egek Kárpitja, és az angyalok belefújtak az aranykürtökbe. A csillagos abrosszal terített estéli lakománál összebújtatta fejét Aristophones úr, Dante úr, Shakespeare úr és a többiek.

- 1923 - mondta Shakespeare.

- Új Infernó - súgta Dante.

- Vajon meddig verekszenek még a békák az egerekkel? - kérdezte Aristophanes.

Az aranykürtök egyre zúgtak, harsogtak és ünnepeltek, hirdetvén minden mennybélinek az ezerkilencszázhuszonkettedik év halálát, és friss születését a virgonc újesztendőnek. Ma éjjel az égboltozaton pedig különös jelek gyúltak ki, a Göncöl szekere frissebben csillogott, és a tejúton már egy hete rózsákat hintettek a mennybéli szárnyas szobalányok. A fény csak egyre ömlött, és daloltak az angyalok, amikor is csöndet parancsolt az Úr, és végignézvén az ünneplő asztalok során zengő hangon mondta:

- Petőfi Sándor, jöjjön elébem!

A csillagos abrosszal terített asztaltól fölkelt egy hosszú, gesztenyehajú legény. Két szeme fényesebb a csillagoknál, a termete szikárabb és sudárabb minden égi és földi létezőnél, szíve felett egy orosz kard markolatát viselte kitüntetésül.

- Itt vagyok Úristen!

- Ma száz esztendeje, hogy megszülettél. Szilveszter éjjelén adtalak a világnak és a nemzetednek. S erre az éjszakára újra visszaadlak, mert úgy vagyon írva az égi törvények között, hogy a nagy lelkek, a hősök, százévenként visszajárhatnak. Nagy lélek vagy, eltelt a száz év is, Petőfi Sándornak kijár a szabadságos levél erre az éjszakára. 

A költő akkor felült a Göncöl szekérre, és végigrobogott a Tejúton a Föld irányába, hazája felé. (…)


* * *

- Petőfi Sándor honvéd őrnagy alázattal raportra jelentkezik - szólt a költő az Úrhoz a visszatérte után. - Engedd meg, hogy eljajgassam neked a Földet, ahol pacsirták helyett hamisan éneklő csalogányok dalolnak, és próféták helyett demagógok lázítanak. Kifordítád a világ szekerét uram! Amit álmodtam hazugság volt, özvegyek és árvák sírását hallottam odalenn. Meggyalázták a szabadság zászlaját, Uram, a rabszolganépek nem léptek ki együtt a síkra, és az emberek nemcsak meghalni nem tudnak becsülettel, de élni se igen. Engedd meg, Uram, hogy elsírjam a magyar bánatot. Beszekereztem a Kárpátok bérceit, a Tátra magasát, s mindenhol a pusztítást, a nyomort és elnyomást találtam, reszketnek a fák és a bokrok is, Uram, a szabadság zászlaja helyett sötét lobogók lengenek a fejfákon. Miért bünteted fajtámat, Uram?! Koltó felé is elvitt a vágyam, s láttam, a Júliák még mindig hűtlenkednek, s a Zoltánok most is tüdővészben pusztulnak el. Jaj, Úristen, hallod-e, ne küldj le engem többé a Földre, itt akarok maradni Nálad uram! Akkor szállnék le újra az emberekhez, ha bebizonyosodik versemnek igazsága, ha minden homlok felett leng majd a derű, s a szemek tükrében az Élet diadala tündököl, de most 1922-23 fordulóján ráncosak, gyűröttek az arcok, és nagyon borúsak a homlokok.

Az Úr kegyelmesen mosolygott, és mondta: - Akkor még várnod kell, fiam!

A nyurga fiatalember meghajolt, és visszaült a csillagos abrosszal terített asztalhoz Aristophanes és Dante közé. A kürtök harsonáztak, az angyalok énekeltek, az égboltozat alján hajnalodott, 1923 első virradata kelt.
 

Hölgyeim és uraim! Gondoljuk meg, hét évünk van még az újabb százéves évfordulóig !!! Akkorra vajon kisimulnak a gyűrött arcok?
 

Piroska István




 

Kövessen minket a Facebookon is!