Sport 2015. december 29. 18:05

Jubilált a Kosárlabda Gála

Képgaléria
Kicsik és nagyok, felnőttek és szeniorok egyaránt parkettre léptek a KKC és a Félegyházi Térségi Sportiskola 25. Kosárlabda Gáláján december 28-án. A hagyományokhoz híven ezúttal és két pályán küzdöttek a csapatok és nem maradt el a gálamérkőzés sem, amelyen az önkormányzat „válogatottja” 23-13-ra páholta el a médiásokat. Az elmúlt 25 évről közös fotózással emlékeztek meg a szervezők.

Reggeltől késő estig pattogott a labda a jubileumi 25. Kosárlabda Gálán, amelynek kiváló helyszínéül szolgált a kiskunfélegyházi Kész Aréna Városi Sportcsarnok. A rendezvényen legalább hétfős csapatok vehettek részt. A fekete és a sárga pólósok csatája idén is nagy küzdelmet hozott.

Az eseményhez kapcsolódó gálamérkőzést a rutinosabb tagokból álló önkormányzat csapata nyerte. Balla László alpolgármester 50 fölött nemcsak a pályán, hanem a pályán kívül is a játék szeretetére hívta fel a figyelmet.

- Jó néhányan szinte a kezdetektől fogva nyomon követték a kosárgálát, aki kint volt látványos mérkőzéseket játszhatott, amire még évek múltán is emlékezni fog. A szervezők minden dicséretet megérdemelnek, hiszen 25 éve életben tartják a rendezvényt. Annak ellenére, hogy jelenleg nincs NB-s kosárlabda csapat a városban elindult egy olyan képzés, ami több mint 100 fiatal kosaras versenyzését biztosítja a sportiskola színeiben. Ebből a későbbiek során építkezhetnek. A játék szeretete jellemezte a média-önkormányzat találkozóját, engedték a csapatok a másik felet játszani, a kosárlabda 50 fölött is nagy élmény.

 

Szabó Csaba hosszú évek óta főszervezője a Kosárlabda Gálának és a jubileumra a fiatalok bevonásával tovább színesítette a rendezvényt.

- A legkisebb korosztálytól a legidősebb korcsoportig részt vettek a sportiskola növendékei a gálán, rajtuk kívül természetesen a szeniorok is labdát ragadtak. Az évtizedes hagyományt folytatva idén is két csapat küzdött a gálán, a sárga és a fekete pólósok szoros mérkőzéseket vívtak. A női csapatban akadt olyan játékos, aki már az első gálán, 25 éve is itt volt. Az első 24 órás kosárlabdázást még az ipari iskola tornatermében tartották meg, most egyszerre két pályán, játékidőt tekintve 30-32 órát játszottak a csapatok.

 

Fotó: Hájas Sándor 

G. Z. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!