Sport 2015. december 29. 17:00 Forrás: delmagyar.hu

Elhunyt a nagy mesélő Kampó, Vass Ferenc

Elhunyt a nagy mesélő Kampó, Vass Ferenc
Életének 69. évében elhunyt Szeged labdarúgásának legendás alakja, az örök bohém, dr. Vass Ferenc, vagy ahogy mindenki szólította, Kampó.

Kiskunfélegyházán kézilabdával kezdett (megyei iskolai bajnok volt), de egy sérülés miatt a labdarúgásra váltott. Első klubja a Kiskunfélegyházi Vasutas volt, innen a helyi Vasas csapatához került, ahol két idény alatt a megyei első osztályból az NB II-ig jutottak. Ekkor, 1967 januárjában igazolta le a Szegedi EAC. Az élvonalban 1967. március 5-én mutatkozott be a szombathelyi Haladás ellen, ahol 0–0-s döntetlen született. 1967 és 1977 között 199 bajnoki mérkőzésen 43 gólt szerzett. 1977-ben visszavonult, az utolsó meccsén a Diósgyőrt verte 3–0-ra a SZEAC, és mint ügyvéd tevékenykedett Szegeden. A pályafutása alatt behívták a B válogatott keretébe is. Legeredményesebb idénye az 1972–73-as volt, amikor 29 NB I-es bajnokin 12 gólt szerzett.

Csak beszélt és beszélt és sztorizott. Élmény volt hallgatni a doktort, alias Vass Kampót. Mindenről volt meséje, egy életre szóló tanulsága a mondanivalójának. Sosem felejtem, amikor a Kecskeméti Dózsa elleni bajnokiról, valamint arról a 11-esről beszélt, amelynél a szél elmozdította a labdát, ő mégis belőtte azt a kapuba, majd a szurkolók betódultak a pályára, mert azt hitték, a legendás szegedi támadó csinált valamit a játékszerrel. Ott voltam a kecskeméti stadionban, és én is vele együtt lélegeztem, futottam neki a labdának, és rúgtam be a gólt.

Elképesztő, mennyire beleélte magát a mesélésbe, de ilyen volt a pályán és az életben is. Ha volt egy kis ideje, azonnal a futballon gondolkodott. Nem volt új élmény? Felidézte a régieket. Hihetetlen lexikális tudással rendelkezett, a saját góljait többször meg- és átélte. Sokat utazgatott, és mindenhol volt, aki felismerte, aki emlékezett rá, aki játszott ellene. Amíg bírta a lába, lábteniszezett, ebben is az egyik legjobbnak számított. Hívta a Vasas, és ezt úgy mesélte, bánja, hogy milyen lehetőséget szalasztott el. Ám Szegeden doktori címet szerzett, megnősült – megtalálta a számítását.

A nagy mesélő, az örök bohém olyan jelensége volt Szegednek, amely révén ismerték, elismerték, szerették őt. Kevés ilyen labdarúgója volt, van a városnak. Dr. Vass Ferenc, Kampó már odafent meséli tovább a feledhetetlen sztorikat.

A temetése január 12-én lesz Kiskunfélegyházán, míg január 11-én 11 órától a szegedi Dugonics temetőben lehet tőle végső búcsút venni.





 

Kövessen minket a Facebookon is!