Sport 2015. december 31. 13:25

Több százan futottak szilveszter napján

Képgaléria
Több százan futottak szilveszter napján
Napsütés, de hideg télies idő várta a futni vágyókat az év utolsó napján a 24. alkalommal megtartott szilveszteri futáson. A városháza alatt több száz fős tömeg gyűlt össze, akik mozgással búcsúztatták a 2015-ös esztendőt. A legkisebbek 200 métert teljesítettek, őket követték az alsó tagozatos általános iskolások 600 méteres futással. A 11 év felettiek a felnőttek mezőnyében indulhattak el. A teljes 2200 méteres távot meggyőző fölénnyel Magony László nyerte. 16 évesen megvédte tavalyi címét és több mint 200 métert vert a teljes mezőnyre.

A Jogging Plus Szuperinfó Futóklub szervezésében ezúttal is forró tea várta a városháza alatt a rajtolókat. A korosztályokra, nemekre lebontott futamokat Szamosi Endre sport tanácsnok és Csányi József polgármester pezsgőbontással indította el. A beérkezők helyezéstől függően pólót, kupát és érmet vehettek át.

A felnőtteknél nyerő Magony László elmondta, profi szinten nem versenyez, egyedül a labdarúgás révén készült edzésekkel. Az első 500 méter követően meglépett üldözőitől és megtartotta első helyét.

 

24. Szilveszteri Futás Kiskunfélegyháza 2015. december 31.

            Eredmények:

Óvodás (6 év alatt): 200m  75 nevezett

Fiú

1.      Kovács Mátyás

2.      Horváth Döme

3.      Jelinek Bálint

Lány:

1.      Szabó Lili

2.      Fodor Petra Dorka

3.      Dinnyés Nelli

 

1. osztály (7  éves korig): 600m  20 nevezett

 

Fiú

1.      Vízhányó Gáspár

2.      Vincze Nándor

3.      Rodromu Leonidas

Lány:

1.      Varga Nóra

2.      Szedlacsek Tünde

3.      Beke Kitti

2. osztály ( 8 éves korig): 600m  22 nevezett

 

Fiú

1. Lőrincz Mátyás

2. Kis Roland

3. Tápai Andor

Lány:

1. Szabó Róza

2. Juhász Laura

3. Szilágyi Vanda

 

3. osztály (9 éves korig): 600m    22 nevezett

 

Fiú

1.   Trungel-Nagy Zalán

2.   Szabó Bence

3.   Domonkos-Kószó Marcell

Lány:

1.   Tencsény Noémi

2.      Somogyi Petra

3.   Kormányos Ágnes

 

 

 

 

4. osztály ( 10 éves korig): 600m  20 nevezett

 

Fiú

1.   Oláh-Marcényi Balázs

2.   Czinege János István

3.   Hunyad-Szabó Máté

Lány:

1.   Papp Laura

2.   Csontos Dóra

3.      Vincze Nadja

 

11 - 99 éves korig: 2200m    288  fő nevezett

 

Férfi

1.      Magony László

2.      Szabó Péter

3.      Nagy Sándor és Szurmik Attila

Női:

1.      Gecse Eszter

2.      Hegyi Brigitta

3.      Fricska Anna

 

A versenyen összesen:    447  fő versenyző nevezett és ért célba

 

 

G. Z. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!