31 ezerrel kevesebben vagyunk a megyében
Az évtized végére félmillió alá csökkenhet a megye népessége, hacsak valami csoda nem történik. Évről évre átlagosan 2400-zal többen hunynak el, mint amennyien megszületnek. Ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal 2014-es adatokat feldolgozó évkönyvéből. Az említett évben 513 ezren éltek a megyében. Az adatokból az tűnik ki, hogy a népességcsökkenés problémája alapvetően annak következménye, hogy évről évre kevesebb gyermek születik. Míg a rendszerváltás évében 6956, de még a Bokros-program bevezetésének esztendejében is több mint 6 ezren látták meg a napvilágot, addig például 2011-ben 4318-an születtek meg. Az ezt követő években némi növekedés érzékelhető, mert tavalyelőtt 4619-en születtek a megyében.
A politikusok ezt azzal magyarázzák, hogy az Orbán-kormány családtámogató adópolitikájának az első eredményei megjelentek a gyermekvállalás területén. Az év elején bevezette a kormány a három gyermeket vállaló családoknak járó lakásvásárlási-kedvezményrendszert, mely 10 millió forint támogatás mellé újabb 10 millió forintnyi kedvezményes hitel felvételét teszi lehetővé. Erre szükség is van, ugyanis drasztikusan visszaesett az utóbbi években a lakásépítési kedv Bács-Kiskunban. Tavalyelőtt 243 ingatlant adtak át, miközben például a rendszerváltás évében 2264 épült. Az elmúlt évtized derekán a támogatások ellenére is csak 2006-ig készült el ezernél több családi fészek a megyében.
Az említett, 2014. évben falvak tucatjaiban nem épült lakás. A járások közül a bácsalmásiban például egyetlen egy új ingatlan sem készült el, a kunszentmiklósiban is mindössze egy, a jánoshalmiban két otthont vettek birtokba az építtetők. Érdekes, hogy a bajai térség, bár lakosságarányosan a második legnagyobb a megyében, csak hét új lakással büszkélkedhet. A legtöbb, 158 lakás Kecskeméten és környékén készült el. Talán jó hír az, hogy 449 építési engedélyt adtak ki a hatóságok tavalyelőtt. Tavaly szeptemberig azonban 138 lakás készült el, ugyanakkor lehet, hogy ez annak is köszönhető, hogy kiszivárgott a hír, miszerint az új ingatlanok áfáját 27-ről 5 százalékra csökkenti a kormány. Így a vállalkozások és a családok talán emiatt vártak ki az elmúlt év során.
Érdekes adat az is, hogy a lakások átlagterülete 130 négyzetméteres. A kivitelezési ár 25, de inkább 30 millió forint körül mozoghat attól függően, hogy milyen minőségű alapanyagot használ fel az építtető. Az a korszak ma már csak a múlté, amikor – kis anyagi önrész befizetésével – a gyermekvállalás előtt álló fiatal házaspárok beköltözhettek az 50-60 négyzetméteres új panellakásba. Bár komoly hiteleket vállaltak akkor is, a családok, de láttak esélyt arra, hogy szorgalmas munkával törleszthetik a terheket.
A mai fiatalok nincsenek könnyebb helyzetben ezen a területen, mint a szüleik. Talán a biztos háttér hiánya is oka annak, hogy egyre csökken a házasságot kötők száma Bács-Kiskunban. Huszonöt éve 3465 pár mondta ki a boldogító igent, tíz éve 2138, addig tavalyelőtt 1973 esküvő történt a megyében.
Bács-Kiskun megye lakosságának alakulása a rendszerváltás óta
Év | Lakosság száma | Házasság | Válás | Születés | Halálozás |
1990 | 544 737 | 3465 | 1382 | 6956 | 8248 |
2000 | 547 954 | 2486 | 1225 | 5263 | 7468 |
2005 | 537 862 | 2138 | 1368 | 4895 | 7459 |
2010 | 524 841 | 1668 | 1272 | 4480 | 7211 |
2014 | 513 687 | 1973 | 978 | 4619 | 7093 |