Program 2016. február 13. 11:30 Forrás: kurultaj.hu

Augusztusban ismét Kurultaj

Augusztusban ismét Kurultaj
A Magyar Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség idén, augusztus 12-e és 14-e között rendezi meg a Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlés ünnepét Bugacon, amely a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző ünnepe, egyben a hun és türk tudatú népek legnagyobb találkozója. A Turán Szövetség hívására száznál több csapat érkezik Bugacra, ahol képviseltetik magukat Erdély, Kárpátalja, a Felvidék és a Délvidék hagyományőrzői is.

A Kurultaj a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket, és olyan összekötő kapoccsá vált, ami az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja. Az ünnep az sztyeppei lovas-nomád népekkel való rokonság révén egy nagy törzsi gyűlés, a magyarokkal rokon keleti népek kulturális találkozója is. A három napos Kurultajon 25-nél több rokon nemzet lesz jelen, és több mint 50 olyan programot rendeznek meg, melyen a hun-türk tudatú népek képviselői kultúrájukból adnak ízelítőt. Az ünnepi rendezvény fővédnöke Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.

Az ünnepségen hagyományőrző seregszemle, harci bemutatók, lovas versenyek és lovas vetélkedők, íjászprogramok, a magyar-hun-avar örökséget bemutató kiállítások, népzenei programok lesznek megtartva. Hatalmas jurtatábor épül, kézműves bemutatók, kézműves vásár, gyermekprogramok és tudományos ismeretterjesztő előadások fogják emelni az ünnepi hangulatot.

További információk folyamatosan olvashatók a hivatalos honlapon: kurultaj.hu és a hivatalos facebook oldalon: Kurultaj-Magyar Törzsi Gyűlés (közösség) - http://www.facebook.com/kurultaj




 

Kövessen minket a Facebookon is!