Sport 2016. január 10. 19:10

Csincsák Zolira emlékeztek

Képgaléria
Csincsák Zolira emlékeztek
Hat csapat és megannyi jó barát, korábbi csapattárs gyűlt össze a Csincsák Zoltán emlékére szervezett teremlabdarúgó tornára január 9-én, a Kész Arénában. A versenyt megelőzően a résztvevők közösen meglátogatták Csincsák Zoli sírját a Felsőtemetőben, majd a koszorúzást követően baráti mérkőzések kezdődtek a sportcsarnokban. Az eredmény másodlagos volt ezúttal, a tornát közös vacsorával zárták.

Fütyü Illés főszervező elmondta, minden csapat komolyan vette a tornát, hiszen az idősebb játékosok a pályafutásuk során mindig győzni akartak, ez most sem volt másként.

- Sikerült úgy megszervezni a versenyt, ahogyan elterveztük. Sok barát találkozott újra. Vacsorával emlékeztünk a torna után és a "harmadik félidőt" is lejátszottuk immár közösen mindenkivel. Két együttes kiemelkedett a mezőnyből: a Félegyházi Öregfiúk és a Maxx Autó. A rutin hasznosnak bizonyult a pályán, de ahogyan mondani szokás, 35 év felett már minden év hárommal szorzódik. Az idősebbek nem tudnak annyit futni, de nem adták meg magukat. A tornát közös megemlékezéssel kezdtük és a sztorizgatás az este folyamán tovább folytatódott. Terveink szerint minden évben megemlékezünk Csincsák Zoliról.

 

 

G. Z. 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!