Sport 2016. január 12. 09:00 Forrás: nemzetisport.hu

Kecskemét: vezetőedzőként tér vissza a volt csapatkapitány

Kecskemét: vezetőedzőként tér vissza a volt csapatkapitány
Kedden új vezetőedzővel kezdi meg a felkészülést a KLC-KTE felnőttcsapata: a tavaszi szezonban Némedi Norbert irányítja a keretet – adta hírül hivatalos honlapján a kecskeméti labdarúgóklub.

Némedi Norbert a város szülöttje, az Újpest, a Szolnok, a Videoton, a REAC és a Nyíregyháza érintésével 2006-ban tért vissza Kecskemétre. 2008-ban élvonalba jutáshoz segítette a KTE-t, melynek csapatkapitánya is volt az NB I-ben. Az utóbbi években Némedi a Kiskunfélegyházi HTK játékos-edzője volt, zsinórban három bajnoki címet szerzett a Bács-Kiskun megyei első osztályban – ott, ahol a most is listavezető KHTK mögött a KTE jelenleg az ötödik, 16 ponttal lemaradva.

Némedi kinevezésével Márton Pál megbízatása a felnőttcsapat mellett megszűnik, ám a KLC-KTE SI kötelékében továbbra is számít rá a klub. A jövőben önálló gazdasági társaság keretein belül működik tovább a KLC-KTE felnőttcsapata, az utánpótlásfutball különválik. Az alakulóban lévő Kecskeméti LC Kft. ügyvezetője Telek Zoltán lesz.




 

Kövessen minket a Facebookon is!