Helyi hírek 2016. január 12. 16:00

Jótékonysági bál másodszor

Képgaléria
Jótékonysági bál másodszor
A Móra Ferenc Művelődési Központban rendezték meg a második Jótékonysági Városi Bált január 9-én, amelynek bevételét - beleértve a tombolát is - a rászoruló családok megsegítésére fordítja az önkormányzat. A rendezvény fővédnöke Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, védnökei dr. Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár és Csányi József polgármester voltak. Az est vendége volt feleségével dr. Mészáros János, az egészségügyi koordinációért és EU-ügyekért felelős helyettes államtitkár is, az összejövetelen 135 jótékonysági célt támogató vendég vett részt.

A tombolanyereményeket kiskunfélegyházi vállalkozások ajánlották fel, amiért ezúton is köszönetét fejezi ki a városvezetés. Gyarapította az est bevételét Kúcs Gyula villányi borász, aki 100 palack bort hozott magával. Az értékesebb, korábbi évjáratúakat árveréssel értékesítették, a többit megvásárolták a vendégek.

A hangulatos bálon felléptek a Brilli-Art Stúdió táncosai és Tolvai Renáta. A talpalávalót az Alibi Együttes húzta, a vacsorát a Rózsakert vendéglő kínálta.

s. r.

Fotó: Kürti László




 

Kövessen minket a Facebookon is!