Minden, ami a sikeres gazdálkodáshoz kell
A Haleszi Gazdakör idén is megszervezi a „Gazdaköri esték” előadássorozatot, melynek első foglakozását január elején már megtartották. Rádi András gazdaköri elnök elmondta, hogy január hónapban minden csütörtökön jeles előadók segítik a gazdálkodókat a sikeres termeléshez szükséges információkkal. A sorozat keretében szó lesz a jogszabályi változásokról, a növényvédelemről, a vetőmagokról, a tápanyag utánpótlásról, a terménykereskedelemről éppúgy, mint a banki finanszírozási lehetőségekről. Az előadások ingyenesek, és a vállalkozók mellett a kiskert tulajdonosok is praktikus ismeretekhez juthatnak.
A „Gazdaköri esték” megnyitóján Ván Jenő, a térség önkormányzati képviselője örömét fejezte ki, hogy a civil szerveződéseknek köszönhetően idén is megszerveződött a gazdálkodók képzési, tájékozódási lehetősége. Szólt arról is, hogy a gazdakörök között egy egészséges munkamegosztás alakult ki az elmúlt időszakban. A Haleszi Gazdakör a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozókat segíti előadássorozatával, a Nagyszőlő úti Gazdakör pedig a kertészettel foglalkozókat igyekszik hasznos információkkal ellátni.
s. r.