Sport 2016. január 16. 11:30 Forrás: Varga Ferenc

Nagy gondot fordítanak az utánpótlásképzésre

Nagy gondot fordítanak az utánpótlásképzésre
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a KHTK utánpótlás csapatai a Félegyházi Térségi Sportiskolához kerültek. Minden korosztályban megvannak a csapatok, felkészült edzők irányításával folyik a munka. Gerecs Attilát az U-11-s csapat edzőjét kértük fel, hogy értékelje a csapat tevékenységét, eredményeit az őszi szezon után.



- Az ősz folyamán hogyan szerepelt a csapat, mennyire vagy elégedett az eredményekkel?

- A 2005-ös és 2006-os korosztállyal két sorozatban szerepeltünk az őszi szezonban. A Bozsik-programban meggyőző fölénnyel vettük a fordulókat. Kölyökligában a 2006-os korosztály a 15., míg a 2005-ös korosztály a 10. helyen zárta az őszi szezont. Nem vagyok csalódott a helyezéseket illetően, mivel szoros mérkőzéseket játszottunk az NB-I, NB-II, NB-III, valamint Akadémiák csapataival (Ferencváros, Újpest, Honvéd, Vasas, MTK, KTE és még sorolhatnám).

- A téli időjárás miatt milyen programok vártak a csapatra?

- A téli időszakban a két korosztály futsal bajnokságban vesz részt. Az első fordulót követően a 2005-ös korosztály a második, a 2006-os születésűek a negyedik helyen zárták a fordulót. Decemberben a Gloriett SE meghívására teremtornán vettünk részt.

- A 2005-ös korosztály a második, míg a 2006-os korosztály a negyedik helyen végzett. Lehet látni a gyerekeknél, hogy szeretik ezt a csodálatos játékot?

- Két hónapja kezdtük el a Coerver edzésprogramot a gyerekeknél. Ez egy más edzésszemlélet, amit a játékosok nagyon megkedveltek. Már látható, hogy több gyerek mennyivel ügyesebben bánik a labdával ennek a módszernek a segítségével. Tavasszal bízom a további fejlődésben.




 

Kövessen minket a Facebookon is!