Önképző, a továbbtanulást segítő programot kínált a közgéseknek az MCC képviselője
Kósa Dorottya kifejtette: országszerte közel 700 tanuló vesz részt a programban. A képzés tudományos igényű tanulmányokat és videó előadásokat tartalmazó, túlnyomórészt nyolc hetes e-learning kurzusokból, valamint havonta egy személyes találkozóból áll. Ez utóbbi közösségi alkalmak rendkívül meghatározók az azonos korú és érdeklődésű fiatalok számára, hiszen olyan intelligens közösség kovácsolódik össze, amely hatással lehet gondolkodásuk fejlődésére, világszemléletük tágítására. Emellett cél, hogy a találkozók keretében fejlesszék a diákok kommunikációs, érvelési, kooperatív, szociális, problémamegoldó és egyéb alkalmazott képességeit.
A tanulók érdeklődési körének megfelelően a meglévő elméleti kurzusokat (modern kori történelem, nemzetközi kapcsolatok, társadalmi tanulmányok, közgazdaságtan) újakkal egészítették ki, így februártól a pszichológia, a jog, valamint egy magyar és angol nyelvű íráskészség kurzus is felkerül a választható témák közé.
A program az év közbeni képzéseken túl táborokat is kínál a diákok számára, amely további lehetőség a közösségépítésre és a tudásuk elmélyítésére.
s. r.