Helyi hírek 2016. január 15. 18:30

A család, a gondozók, az óvodások és a város köszöntését fogadta Veronka néni

Képgaléria
A család, a gondozók, az óvodások és a város köszöntését fogadta Veronka néni
A Móravárosi Óvoda apróságai is köszöntötték Dósai Jenőné, Veronka nénit 90. születésnapján a Csanyi úti Idősek Otthonában. A köszöntésen gyermekei, unokái, dédunokái szeretetteljes gyűrűjében az intézmény lakói, vezetői is virággal halmozták el a szépkorú hölgyet, a kisgyermekek egykori dajkáját. A város vezetésének jókívánságait Balla László alpolgármester tolmácsolta.

Veronka néni 1926. január 16-án született Majsa-Jakabszálláson a mai Kunszálláson. Édesapja , Cseri Imre a házuk mellett lévő szőlőben és gyümölcsösben napszámosként dolgozott az év nagy részében. Édesanyja Tarjányi Mária a gyerekneveléssel volt elfoglalva, hiszen tíz gyermekük volt, egy fiú és kilenc leány. Nehéz gyermekkora volt, de az ünnepek alkalmával mindig nagy sürgés-forgás volt a háznál. Karácsonykor saját készítésű díszekkel ékesítettek fenyőágakat, mert fára nem telt.

Állatokat tartottak, és a disznóvágás nagy élmény volt mindenkinek, hiszen teli kamrát eredményezett. A rokonokat is meghívták ilyenkor vacsorára. Szüretkor is összejött az egész család, és dolgozott apraja-nagyja, édesanyja pedig finom ételeket készített

A kötelező öt elemi osztályt tanyai iskolában végezte, majd később Kiskunfélegyházán esti iskolában a nyolc osztályt.

1947-ben ismerte meg a férjét, még abban az évben összeházasodtak. Nehéz idők voltak akkor, így eljártak napszámba dolgozni. Férje mamájának a házába költöztek Kunszállásra.

Egy fiuk Imre és két lányuk született, Éva és Katalin. Nagy odaadással és szeretettel nevelték a gyerekeket. Tanácsi lakásban élték le életük nagy részét, amit mindig rendben tartottak.

Veronka néni kezdetben Kunszálláson az óvodában dolgozott dajkaként. Mindig szerette a gyerekeket és az óvónőkkel is nagyon jó kapcsolata volt.

1974-ben dr. Hévizi Istvánné felkérésére beköltöztek Kiskunfélegyházára a Kossuthvárosi óvoda szolgálati lakásába. Veronka néni dajkaként dolgozott, férjével közösen mindent rendben tartottak az intézményben és környezetében.

Nyugdíjazás után a Hunyadi utcai nyugdíjas házban megvették életük első saját lakásukat, ennek nagyon örültek. Öt unokájuk közül mindig volt náluk valaki, Veronka néni szívesen készítette el kedvenc ételüket, és mesélni is nagyon szeretett unokáinak.

Férje halála után egyedül élt. Egészségi állapota megromlott, cukorbetegsége következtében lábát is amputálták. Egyedül nem tudta magát ellátni, lányai dolgoztak, ezért került az idősek otthonába 2013-ban, ahol a Kiskunfélegyházán élő lánya mindennap felkeresi, de többi családtagja is gyakran látogatja.

s. r.





 

Kövessen minket a Facebookon is!