Ismét lehet torkoskodni
A torkoskodni kívánó vendégek az Étterem kereső segítségével böngészhetnek a vendéglátóhelyek között. A résztvevők palettája idén is bőséges választási lehetőséget nyújt mind az ínyencek, mind a nemzetek konyháinak szerelmesei számára, és éppúgy a meghitt kisvendéglők kedvelői is megtalálhatják a kedvükre valót a kínálatban: a halászcsárdától az art caféig, a gyorsétteremtől a prémium kategóriás vendéglátóhelyig válogathatnak országszerte.
A néphagyomány szerint Torkos Csütörtökön – annak ellenére, hogy a húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő hamvazószerdát követően ünnepeljük – ismét szabad húst fogyasztani a farsangi maradékok elfogyasztása céljából. Természetesen azok a vendégek is megtalálhatják a kedvükre való fogásokat, akik ebben az időszakban már nem szeretnének húst fogyasztani, hiszen sok étterem változatos böjti ételeket is kínál majd a Torkos Csütörtök idején a vendégeknek.
Érdemes csatlakozni, hiszen… ·
- Az elmúlt öt évben átlagosan mintegy 150.000 vendég torkoskodott ezen a napon a csatlakozó éttermekben évente. ·
- Online felmérés alapján az éttermek 95%-a számolt be az évszakhoz képest kedvezőbb vendégforgalomról, illetve az 50%-os kedvezmény dacára a felmérésben részt vevők 87,5%-ánál kedvezőbben alakult a bevétel is ezen a napon, mint az akció nélkül alakult volna. ·
- Az akció hivatalos weboldalán folyamatosan frissül az éttermek listája, amely a látogatók számára kereshető és listázható. ·
- Az új, szerethető arculattal büszkélkedő Torkos Csütörtök idén egyúttal az MT Zrt. szervezésében zajló „Gasztroélmények Éve 2016” tematikus programsorozat nyitánya is lesz. ·
Az MT Zrt. a Torkos Csütörtököt és az akció hivatalos honlapját különböző médiafelületein népszerűsíti. Idén az akció hivatalos weboldala a torkoscsutortok.itthon.hu lesz. Ezen az oldalon zajlik az éttermek regisztrációja, illetve a vendégek itt találják meg az éttermek folyamatosan bővülő listáját.
A csatlakozás feltételei:
Az új arculat mellett az akció feltételei is részben megváltoznak: az étterembe járás, a gasztronómia és az új ízek kipróbálásának népszerűsítésére létrehozott Torkos Csütörtökön nem lesz kötelező a vendéglátóhelyeknek az alkoholtartalmú italokra ötven százalékos kedvezményt adni. Minden más fogyasztásra továbbra is 50%-os kedvezményt kell nyújtani a csatlakozó vendéglátóhelyeknek február 11-én, a teljes nyitvatartási idő alatt. A feltételtől pozitív irányba természetesen eltérhetnek, vagyis továbbra is nyújtható az alkoholtartalmú italokat is magában foglaló teljes számla végösszegéből 50%-os kedvezmény, de ez nem kötelező. A választási lehetőség idén is a teljes a la carte kínálatra vonatkozik, külön erre az alkalomra készített szűkített menüsorral az akcióban részt venni nem lehet. A regisztráció február 9-én zárul.
Az étteremlista először január 19-én (kedden) tekinthető meg, és onnantól folyamatosan bővülni fog, érdemes vissza-visszatérni az oldalra. A szolgáltatók számára a minél gördülékenyebb szervezés érdekében ajánlásokat fogalmaz meg az MT Zrt., ezek szintén a torkoscsutortok.itthon.hu oldalon lesznek elérhetőek.