Batyus bál az Ipartestületben
Január 16-án tartotta szokásos báli eseményét a Bács-Kiskun megyei 4. választókörzet jobbikos választmánya Kollár László elnök vezetésével. A batyus bálat ezúttal a kiskunfélegyházi Ipartestület székházában tartották a mozgalom tagjai, családjai és szimpatizánsai részére.
A jó hangulatú rendezvényen körülbelül százan vettek részt. Érkeztek vendégek a környező településekről is. Az est folyamán Tóthné Manninger Lencsi népdalokat énekelt, majd a Padkaporos néptáncosok vezetésével élő zenére rophatta a táncot a közönség. A rendezvényen sok kis gyermek is részt vett szüleivel.
A vaddisznópörköltből álló vacsora után vette kezdetét a tánc, majd tombolákat húztak. A sorsolás révén könyvek, márkás italok, dísztárgyak, természetes készítmények találtak gazdára. Juhász Tibor, Münchenben élő szimpatizáns komoly könyvadománnyal támogatta a szervezetet, így a nemzeti irodalomból is kerültek kötetek a tombolatárgyak közé.
Kép és szöveg: Cserép Anikó