Helyi hírek 2016. január 24. 07:30

Titkok a levéltárból - Közlekedési kódex 1930-ból

Titkok a levéltárból - Közlekedési kódex 1930-ból
A közlekedési balesetekről szóló szomorú híradások nem csupán manapság borzolják a kedélyeket. Balesetek már a harmincas években is előfordultak, pedig az akkori forgalom sűrűsége, a járművek sebessége meg sem közelítette a mai viszonyokat.

A közúti közlekedés rendje, valamint a balesetmentes, zavartalan közlekedés biztosítása érdekében a Belügyminisztérium 1929-ben rendeletet alkotott, melynek betartása valamennyi, a közlekedésben résztvevő számára kötelező volt, az ellene vétőket 1-200 pengőig terjedő pénzbüntetéssel, súlyosabb esetben 15 napig terjedő elzárással büntethették. A Félegyházi Közlöny 1930 januárjában több számában is folytatásokban közölte a rendelet főbb pontjait „megismerés és miheztartás végett”. A szabályozás több része ma is aktuális, most azonban a 21. században már furcsának ható tételeket vesszük sorra.

Az úttesten annak menetirány szerinti bal oldalán kellett haladni, keskenyebb utakon a szembejövő „járóműnek” balra kellett kitérni, lehúzódni. Irányváltoztatás esetén jobbra a külső nagy ívben, balra a belső kis ívben kellett bekanyarodni. A kizárólag személyszállításra szolgáló kocsik óránként legfeljebb 20 km-es sebességgel, társzekerek és egyéb teherszállító kocsik, továbbá rugó nélküli szekerek városokban csak lépésben, míg a rugókon nyugvó kisebb teherkocsik mérsékelt ügetésben haladhattak.

Járművet mindenkor a legnagyobb figyelemmel és körültekintéssel kellett vezetni, különösen az alábbi helyzetekben: rendkívüli forgalom (körmenet, temetés, katonai és egyéb felvonulások) esetén; lófogatokkal, lovasokkal, kézen vezetett vagy szabadon hajtott állatcsoportokkal (nyáj, csorda, falka) találkozás esetén stb.

Lakott területen a 3000 kg-nál könnyebb személyszállító gépkocsi, fúvott gumiabroncsozású tehergépkocsi és motorkerékpár óránként legfeljebb 40 km, a 3000 kg-nál nehezebb személyszállító gépkocsi legfeljebb 25 km sebességgel haladhatott. A vezető a „járóművét” vagy az általa hajtott, vezetett állatot csak az úttest szélén és csak abban az esetben hagyhatta el, ha annak megfelelő őrizetéről gondoskodott és a jármű forgalmi akadályt nem okozott.

A kerékabroncsoknak a „járómű” összsúlyának arányában 4-5 cm szélesnek kellett lenni. Mielőtt a vezető előzött volna, a megelőzendő járómű vezetőjének figyelmét két rövid kürtjelzéssel fel kellett hívnia arra, hogy őt meg fogja előzni.

Ónodi Márta






 

Kövessen minket a Facebookon is!