Helyi hírek 2016. január 20. 17:00

Talpasaink és bakancsosaink 2015-ben is bebarangolták az országot

Képgaléria
Talpasaink és bakancsosaink 2015-ben is bebarangolták az országot
Élményekkel teli, gazdag programról számoltak be a Kiskun Természetbarát Sportegyesület túravezetői az évzáró-évindító közgyűlésen. Félegyháza egyik legnépesebb egyesületének jelenleg 304 tagja van. Az aktivitást mutatja az is, hogy zsúfolásig telt a Szakmaközi Művelődési Ház nagyterme, amikor az elmúlt évet értékelték, megfogalmazták a 2016-os terveket és elfogadták az éves pénzügyi beszámolót.

A közgyűlésen kiderült az is, hogy a Félegyházán „talpasokként” közismert csapat a nagy létszám ellenére nagyon összetartó, egymásra figyelő közösség. Megemlékeznek a személyes ünnepekről, és az év végéket is közösen töltik. A 2015-ös évet Hegyalján búcsúztatták. Az utazás során ellátogattak a Rákóczi várba, a két világörökség kapujához, útba ejtették Sárospatakot, de a tokaji bortúra sem maradhatott ki. A Kovács házaspár pedig úgy döntött, hogy ezen a túrán ünneplik meg 50. házassági évfordulójukat. Az estet természetjáró barátaikkal közösen menyasszonyi – újasszonyi ruhában, vőféllyel, koszorúslányokkal és vidám mulatsággal töltötték.

Kristóf Klára és Rádi Ferenc szakosztályvezetők a 2015-ös évet értékelték. Beszámoltak arról, hogy a Talpasok és Bakancsosok tavaly is bebarangolták Magyarország legszebb tájait, és az Erdélyi túra sem maradhatott ki. A saját programok mellet pedig csatlakoztak a múzeumi túrákhoz is.

A beszámolók és a jövő évi tervek ismertetése után Bozó Lajos elnök az elmúlt év pénzügyi zárását ismertette. Ezt követően bejelentette, hogy az egyesület Kovács Imrénét - aki az elmúlt évtizedekben sokat tett a szervezet pénzügyeinek karbantartásáért és szorgoskodott a túrák szervezésében is -, Városalapítók-napi kitüntetésre javasolják. Bozó Lajos kezdeményezte azt is, hogy a természetjárók csatlakozzanak a Hazajárók egyesületéhez. A közgyűlés a beszámolókat és a javaslatokat egyhangúlag elfogadta.

s. r.




 

Kövessen minket a Facebookon is!