Helyi hírek 2016. január 25. 07:30

Mától éjjel-nappal pattog a labda a Darvasban

Képgaléria
Mától éjjel-nappal pattog a labda a Darvasban
A Darvas Általános Iskola lehet a félegyházi pingpong utánpótlásnevelő bázisa. Az intézmény ugyanis másfél millió forint értékű, az asztaliteniszezéshez szükséges sporteszközökkel gyarapodott „A Sport Legyen a Tied!” program keretében. A pingponggal a mindennapos testnevelésórákon és a szabadidős foglalkozásokon minden gyermek megismerkedhet, a tehetségek képzését pedig az élvonalban játszó Erdélyi Szabolcs vállalta.

- Iskolánk azért pályázott a sporteszközökre, mert szeretnénk elérni, hogy gyermekeink mindennapjaiban jelen legyen az asztalitenisz. Megismerkedjenek a játékkal, sportoljanak a testnevelésórákon éppúgy, mint szabadidejükben. A magyar Asztalitenisz Szövetség méltányolva törekvésünket, másfél millió forintos pályázati pénzt ítélt meg felszerelésekre. Ebből 5 asztalt (hálóval), 1 professzionális adogatógépet, 30 pingpongütőt, és 1500 labdát tudtunk vásárolni. A gyerekek pedig már birtokba is vették a sportszereket. Igaz, még csak az alapokkal ismerkednek, de testnevelőik irányításával hamarosan biztos tudásra tehetnek szert – mondta el Jankovszki Zoltánné igazgató az első napon, amikor felállították az új asztalokat.

Erdélyi Szabolcs NB I-es asztaliteniszező egyike azoknak a testnevelőknek, akik megtanítják az alapokat. A Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola játékosa elmondta, hogy az elsődleges cél, hogy minden gyerek megszeresse ezt a játékot, és majd felnőttként is gyakorolja. Mindenesetre gondot fordítanak arra is, hogy a tehetséges tanulókra felfigyeljenek, előrehaladásukat segítsék. Az Asztalitenisz Sportiskola is támogatja a törekvést, számít az utánpótlásra, és természetesen a legtehetségesebbek versenyzési lehetőséghez is juthatnak.

 

s. r.




 

Kövessen minket a Facebookon is!