Kultúra 2016. január 22. 11:30

A Star Wars vitte a pálmát Félegyházán is

Képgaléria
A Star Wars vitte a pálmát Félegyházán is
2014. március 21-én vetítették le a félegyházi Petőfi Moziban az első filmet. Az indulás évében 40 ezer néző ült be az előadásokra, tavaly, az első teljes esztendőben 36 ezer volt a nézőszám – tudtuk meg Reményi Richárdtól, a filmszínház üzemeltetőjétől, aki ezzel az évi 30-40 ezres nézettséggel számol hosszú távon.

2015-ben 115 film pergett le a Félegyházáról és térségéből érkező közönség örömére, 12 alkalommal pedig jótékonysági vetítésre került sor a gyereknaphoz és a Mikuláshoz kötődve. Reményi Richárd tapasztalatai szerint a helyi közízlés hasonló az országoshoz. A legnézettebb alkotások a gyerekfilmek és az úgynevezett blockbusterek, azaz „kasszasikerek” voltak. Íme a félegyházi Top10 film 2015-ből, a nézettség sorrendjében: Star Wars, Minyonok, Jurassic World, Hotel Transylvania 2., Bosszúállók: Ultron kora, Éhezők viadala, Halálos iramban 7., SpongyaBob: Ki a vízből! Agymanók, Az útvesztő.

A mozi üzemeltetője szerint az idei filmfelhozatal a tavalyi kínálatnál is jobbnak ígérkezik. Jól indult az év a Visszatérővel, és nagy várakozás előzi meg többek között Batman és Superment, a Bazi nagy görög lagzi második részét, az X-Mant, a Szemfényvesztőket, a Star Treket, a Jégkorszak és a Bridget Jones folytatását. És mindezt – csakúgy mint eddig - 2016- ban is az országos bemutatókkal egyidőben láthatja a félegyházi mozilátogató közönség.

Reményi Richárd azt is elárulta, hogy bár továbbra is a közönségfilmek kapnak hangsúlyt, idén már egy-két művészfilmmel is gazdagítani szeretnék a kínálatot. A tervek között szerepel néhány közönségtalálkozó megszervezése is, például a Saul fia alkotóival. A Petőfi Mozi üzemeltetője továbbra is partner a jótékonysági ügyek felkarolásában, és nyitott az önkormányzat által kezdeményezett iskola mozi hagyományának megteremtésére. Ahogy fogalmaz: „Azt szeretném, hogy a félegyházi gyerekek úgy nőjenek fel, hogy tudják, a Petőfi Mozi egy jó hely!”

T. T.




 

Kövessen minket a Facebookon is!