Állampapír értékesítési pont nyílt Félegyházán
Dr. Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke kifejtette: az állampapírokba történő befektetés a tőke és kamatok szempontjából egyaránt biztonságos, hiszen 100 százalékos állami garancia áll mögötte.
A rövid- és hosszabb lejáratú kötvények egyre népszerűbbek. Bizonyítja ezt, hogy jelenleg 825 milliárd forintos állományt kezelnek, mert 150 ezer ember döntött úgy, hogy a Magyar Államkincstárt választja befektetői partnerként –tette hozzá.
Csányi József polgármester arról szólt, hogy a kormánynak, a kormányhivatalnak, a járási hivatalnak és az önkormányzatnak egyaránt fontos szerepe van abban, hogy az embereknek megfelelő tájékoztatást, lét- és jogbiztonságot nyújtson. Ezért is fontos, hogy Kecskemét és Baja után a megyében harmadikként Félegyházán is megnyílt az értékesítési pont, az emberek érezhetik azt, hogy befektetésük biztos helyen lesz.
Az állampapír értékesítési pont hétfőn 8-tól 16-ig, kedden 8-tól 13-ig, szerdán 8-tól 18 óráig fogadja az érdeklődőket, az ügyfeleket.
A félegyházi ügyfélszolgálaton kizárólag átutalásos, illetve bankkártyás fizetésre van lehetőség
A kiegészítő –TeleKincstár, WebKincstár, illetve MobilKincstár – szerződések megkötését követően az állampapír befektetéseket kényelmesen, interneten, vagy telefonon keresztül, akár otthonról is lehet intézni. Az értékpapírszámlát érintő jóváírási tranzakciókról SMS szolgáltatás értesíti az ügyfeleket.
Az állampapír-forgalmazás részleteiről a Magyar Államkincstár honlapja nyújt bővebb felvilágosítást (www.allamkincstar.gov.hu).
H. S.