Kultúra 2016. január 28. 15:30

Salátamustra a könyvtárban

Képgaléria
Salátamustra a könyvtárban
Az egészséges ételeké, a salátáké és a csíráké volt a főszerep a Hattyúházban. Az érdeklődők a Petőfi Sándor Városi Könyvtár Éljünk egészségesen! című sorozatának újabb előadásán vehettek részt. Ez alkalommal Gyarmati Mihályné, az Oltalom alapítvány munkatársa a Saláták készítéséről tartott előadást.

Salátát mindannyian szoktunk fogyasztani. De vajon milyen hozzávalóktól lesz egészségesebb ez az étel? Köretként együk főétel mellé, vagy csak magában fogyasszuk? Többek között ezekre a kérdésekre kaphattak választ a megjelentek. Jól körbejárhatták ezt a témakört és megbeszélhették, mikor, mennyi és milyen salátát érdemes fogyasztani, hogy az hozzátegyen egészséges életvitelünkhöz. Az előadáson sok finom salátának a receptjével ismertették meg a közönséget, így elmondható, hogy aki részt vett az alkalmon, még több saláta elkészítését tanulhatta meg, amelyet kénye kedve szerint készíthet magának és szabadon változtathatja őket étrendjében. A saláták készítésénél fontos szerepet játszanak az összetevők, a zöldségek, csírák, azok minősége és tápanyagtartalma. Ezek szerepéről és jótékony hatásáról is halhattak az érdeklődők.

Gyugel Róberttől, az oltalom alapítvány munkatársától azt is megtudtuk, hogy fontos a zöldségek és gyümölcsök fogyasztása, de együtt nem ajánlott. Inkább külön étkezések alkalmával együnk zöldséget és külön gyümölcsöt. Az előadó, Gyarmati Mihályné szerint nagyon fontos a csírák fogyasztása, mert ezek olyan enzimek és fontos katalizátorok, amik ellenőrzik a szervezet kémiai és fizikai reakcióit. Egészségünk megőrzéséhez, élethosszunk meghosszabbításához a táplálékban rejlő enzimek jelentik a kulcsot, amelyeket friss zöldségekből, gyümölcsökből és csírákból nyerhetünk – monda az előadó.

Az előadás során az is kiderült, hogy nem ajánlott hőnek kitenni a nyers zöldségeket, csírákat, mert a bennük lévő enzimek 48 Celsius fok feletti hőmérsékleten elpusztulnak, így a test a saját enzimkészletét kénytelen fogyasztani. A legyengült enzimhiányos test a rák, az elhízás, a szív- és anyagcsere betegségek célpontja – fejtette ki Gyarmati Mihályné. Ezért ha természetes állapotában fogyasztjuk a táplálékunkat, például ha salátát eszünk, a zöldségekben lévő enzimek elvégzik a tápanyagok bontásának nagy részét, így a test saját enzimjeit a szerezet védelmére, működésére tudja fordítani.

A rendezvény végén lehetőség nyílt az alapítvány munkatársai által elkészített saláták kóstolására, valamit könyveik megvásárlására, amelyekben több ízletes, egészséges és különleges saláta receptje is megtalálható.

V. K.




 

Kövessen minket a Facebookon is!