Húsvétra hangoló
Manapság azonban a hétfői vendégvárás is sokaknak terhes, és a locsolkodás ősi rítusát inkább egy családi kirándulásra cserélik fel. Akik így döntenek, talán végig sem gondolják, hogy ezzel – mint a természet újjászületésének megünneplése – nem is kerülnek olyan messze az ősi hagyományok tartalmától.
Az ember évezredek óta ragaszkodik bizonyos szertartásokhoz. Ezek periodikus ismétlődésükkel biztonságot adnak számára, mérföldkövet jelentenek a hétköznapok sorában. Az együtt megélt ünnep ugyanakkor a kisebb és nagyobb közösségek „újratölthető” élményforrása is, s mint ilyen, a legfőbb összetartó erők egyike. Mert a közös ünneplés az összetartozás és a megújulás élménye.
A hagyományos tavaszi ünnepkört az újjászületés eufórikus öröme hatja át. Ezt azonban meg kell, hogy előzze egyfajta tisztulás. Azt ugyanis jól tudták a régiségben, hogy az idejétmúlt meghaladása nélkül nincs feltámadás. Húshagyó kedden, a farsang utolsó napján még a mulatozásnak és bőséges lakomának jutott a főszerep. Ekkor lehetett utoljára húst enni húsvét előtt. A következő nap már hamvazószerda, a 40 napos böjt kezdete. Az őskeresztények ilyenkor vezeklésként hamuval szórták be a fejüket, majd a XII. századtól általános egyházi szertartássá vált a hamvazkodás. A templomban azt a hamut szokás erre a célra használni, amely az előző évi szentelt barka elégetésével keletkezett. A pap az eléje járuló hívek homlokát megjelölve azt mondja: "Emlékezzél meg ember, hogy porból lettél és porrá leszel"
A húsvétot megelőző hét, a nagyhét, a negyven napos böjt záró időszaka. S mint ilyen, a megtisztulás, tisztálkodás mágikus ideje. Nem is olyan régen testi, lelki és szellemi szinten egyaránt megélték ezt a csodálatos, felszabadító hagyományt az emberek. Miközben a böjt a belső megtisztulásról gondoskodott, az asszonyok munkája nyomán ez a közvetlen környezetben is megnyilvánult. Ilyenkor meszeltek, mostak és takarítottak, a padlástól a pincéig.
Maga a tisztálkodás a nagypénteki, de még a nagyszombati és húsvéti szokások között is megjelent. Krisztus föltámadásának ünnepén szokásban volt a rituális célú fürdőzés, ami általában az adott település folyójánál történt, és a külső-belső megtisztulást szolgálta.
Mindehhez az átlagos városlakót ma már nem fűzi megélt élmény, így aztán továbbadni sem tudja utódainak az ünnep igazi tartalmát. Szerencsések azok a gyerekek, akiket szoros kapcsolat fűz nagyszüleikhez, és így élő, érzelmekben gazdag élményekhez juthatnak az ünnepek – közöttük a húsvét – valós tartalmáról.
Ahogy Márai Sándor írja Füveskönyvében: „Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben.
S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.”
T. T.
