Kultúra 2016. január 29. 11:30

Népzene, kicsit másként…

Képgaléria
Népzene, kicsit másként…
A városi könyvtár Hattyúházi Folk Esték című sorozatának ezúttal a hódmezővásárhelyi Ördögfű Zenekar volt a vendége. Kállainé Vereb Mária köszöntője után a koncertet Zsirmik István, az est házigazdája nyitotta meg. Bemutatta az együttest és a sokak számára érdekes Ördögfű elnevezést boncolgatta.

Az ördögfű, más szóval nadragulya, a hagyományos népi gyógyászatban és kozmetikában használatos mérgező növény. Boszorkányfűnek, bolondítófűnek, szépasszony füvének és még farkascseresznyének is mondják. Elfogyasztva ez a növény mérgező, de fülön át adagolva más a helyzet – fogalmazott Zsirmik István, majd hozzátette, a hódmezővásárhelyi zenekar igazán különleges dallamokat idéz meg.

Alföldi, moldvai népdalok egészülnek ki az arab és afrikai térségre jellemző dobokkal amelyek különleges hangulatot varázsolnak. Erre a hangulatra a koronát a több ezer éves doromb teszi fel. Már a koncert kezdetén világossá vált, hogy zenei stílusuk eltér bármiféle tradicionális népzenétől, mert ahelyett, hogy népzenei irányzatokat próbálnának reprodukálni, céljuk az ősi atmoszféra megidézése. Az ő zenéjükre pontosan ráillik a Hattyúházi sorozat címe: Népzene, kicsit másként.

A koncerten a művészek bemutattak több csángó magyar autentikus ősi hangszert is a közönségnek: a tilinkót, a moldvai kavalt és a dorombot. A zenekar hangzása meglehetősen unikális. A múltból építkező mai zene itt, Félegyházán is magával ragadta a közönséget.

V. K.




 

Kövessen minket a Facebookon is!