Helyi hírek 2016. január 29. 16:20

Országos verseny megrendezésére készül a mezgé

Képgaléria
Országos verseny megrendezésére készül a mezgé
A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola ad otthont áprilisban a húsipari és lovász szakma tanulói országos versenyének. A szakma kiváló tanulója versenyre való felkészülés jegyében, január 29-én regionális megmérettetést szervezett a félegyházi intézmény a húsipari tanulóknak. A fiataloknak, az országos verseny mintájára, elsőként egy írásbeli feladaton kellett túllenni, ezt követően pedig a gyakorlati foglalkozáson kellett bizonyítaniuk a sertésvágásban, bontásban, csontozásban, és a késztermékek elkészítésében szerzett jártasságukat. A szóbeli vizsga egy részét idegen nyelven (angolul és németül) kellett teljesíteni.

Rózsa Pál igazgató megtiszteltetésnek érzi, hogy a félegyházi intézmény nyerte el az országos verseny rendezésének jogát. Annak pedig különösen örül, hogy egyszerre két szakma tanulóit is fogadhatják. Véleménye szerint ez annak köszönhető, hogy itt adottak az optimális feltételek. Az intézmény kiváló tangazdaságot működtet, ahol a lovászok ideális körülmények között tanulhatnak, illetve versenyezhetnek. A húsipari tanulók megmérettetéséhez is adott minden, hiszen önálló vágóhíddal bírnak, és a Mártírok utcai mintaboltjuknak köszönhetően a húsipari tanulóknak az értékesítést, és az eladást sem művi környezetben kell gyakorolniuk. A félegyházi tanulók korábbi helyezései is hozzájárultak ahhoz, hogy Kiskunfélegyházát jelöljék ki a verseny helyszínéül, hiszen a húsipari és a lovász tanulók évek óta az ország élvonalában vannak.

Arról is beszámolt az intézményvezető, hogy az áprilisi országos versenyt úgy rendezik meg, hogy az eseményként jelenjen meg a város és térsége életében, illetve távolabbi helyekről is vonzza az érdeklődőket. Éppen ezért a szakmai verseny az „Agrosztár Fesztivál” keretében zajlik. A kívülállók, kíváncsiskodók találkozhatnak egy szakmatörténeti kiállítással, a lovassport szerelmeseit pedig egy közeli lovasparkban bemutatók, díjhajtás, díjlovaglás szórakoztatja április19-20-a között.  

A január 29-ei felkészülő versenyen a Fodor József Szakképző Iskola tanulói végeztek az első helyen. Másodikak lettek a félegyházi mezgések, harmadikok a budapesti Bercsényi Miklós Szakképző leendő húsipari szakmunkásai.

s. r.

 

Kövessen minket a Facebookon is!