A gazdasági bizottság is a költségvetés elfogadása mellett voksolt
Horváth Tamás önkormányzati képviselő (MSZP) – elismerve, hogy a korábbiakhoz képest emelkedett a nehéz helyzetben élők segítésére szánt összeg – a keret további bővítését javasolta. Emellett ismét felvetette - korábban megfogalmazott javaslatát -, hogy mielőbb módosítsák a város szociális rendeletét, annak érdekében, hogy a leginkább rászorulókat tudják segíteni. Megismételte azt az előterjesztését is, miszerint a kedvezményes strandbelépőkre jogosultak körét ki kellene terjeszteni a nagycsaládosokra és a nyugdíjasokra is.
Gyenes Attila bizottsági elnök, és Csányi József válaszukban megfogalmazták, hogy 2016-ban jelentősen emelkedtek a támogatásra szánt összegek, a város teherbírását, gazdasági stabilitását azonban biztosítani kell. A kedvezményes strandbelépőkkel kapcsolatosan a polgármester azt is elmondta: a fürdő vezetésével a közelmúltban dolgozták ki azt a működtetési tervet, amelynek megvalósításával remélhetően növekedni fog a strand éves bevétele. Amennyiben ez így lesz, a kedvezményezettek körét év közben is bővíteni lehet.
Kollár László önkormányzati képviselő (Jobbik) azt javasolta, hogy a költségvetésből jusson arra is pénz, hogy Kiskunfélegyháza is méltón megünnepelhesse az 1956-os forradalom 60. évfordulóját. Felvetése meghallgatásra talált. A képviselőt arra kérték, hogy fogalmazza meg elképzeléseit, és megkeresik annak módját, hogy az évfordulóhoz méltó megemlékezés legyen a városban.
Kiskunfélegyháza önkormányzata 2015-ben több mint 8 millió forint támogatást nyújtott a városi kórháznak. A támogatás a gyermek-, a kardiológiai- és a szemészeti szakrendelés, valamint a sürgősségi fogadóhely működési feltételeinek javítását szolgálta. A vállalt feladatokat a kórház teljesítette úgy, hogy a támogatási összegből közel egymillió forintot takarított meg. Az intézmény azt kérte, hogy a megtakarításból fizikoterápiás kezelőegységet, valamint vízálló matracvédő huzatot vásárolhassanak. A gazdasági bizottság támogatta a kórház kérését.
Kedvező elbírálást kapott a bizottság részéről a Nyugdíjas Klubok Egyesületének azon kérelme is, hogy a volt HMO épületében lévő irodájukat – a közüzemi díjak megfizetése mellett – további öt évig kedvezményesen, havi 1000 forintért bérelhessék.
s. r.