Helyi hírek 2016. február 9. 17:30

Körkérdés: Ön mit fejlesztene 2016-ban Kiskunfélegyházán?

Képgaléria
Körkérdés: Ön mit fejlesztene 2016-ban Kiskunfélegyházán?
Egy város működésében, értékeinek meghatározásában az adott településen élők véleménye, tapasztalata is számít. Félegyháza lakosait ezúttal arról kérdeztük, hogy a városvezetés helyében mit fejlesztenének, mire hívnák fel a figyelmet, milyen esetleges problémákkal találkoztak, vagy milyen javaslatot tennének egy-egy adott kérdés megoldására.

Dudás Imréné (68 éves):

- A kórház fejlesztését a továbbiakban sem hagynám abba, az átalakítás jól halad, de akadnak még olyan teendők, amiken javítani lehetne, gondolok itt a mellékhelyiségek modernizációjára. A közbiztonságot tekintve az új lámpatestek beüzemelését követően sötétek maradnak esténként a járdák, a gyalogosok nehezebben közlekednek. Félhomályban, sötétben szó szerint el lehet esni.

 

Szász Mártonné (74 éves):

- Szeretném, ha a Bercsényi utcán kialakítanának egy kerékpárutat, hogy a közlekedés ne legyen veszélyes. Erre úgy tudom korábban már pályáztak, az álló autókat kerülgetik a kerékpárosok. A Bercsényi utcáról több intézményt, a kórházat is el lehet érni, idősek közül többen használják ezt az útvonalat. Örülnék annak is, ha ismét lennének a Béke téren padok, mert piacnaponkon csomagokkal megpakolva szívesen leülnék, beszélgetnék.

 

Karsai Demjén (40 éves):

- Elégedett vagyok az elmúlt évek fejlesztéseivel, mert javult a közvilágítás, az utcák is rendezettek. Amit hiányolok, hogy eltűntek a Béke térről a padok. Ha gyerekekkel járok itt, akkor nem tudnak lepihenni, kicsit kopárnak tűnik a tér. A Kossuth utca megszépítését folytatnám, hiszen aki először jár itt, az a központot és a főutcát látja. A gimnázium előtti térburkolat kicserélése megszépítette a környezetet. A Béke téren lévőre is ráférne a csere, a kiálló felszakadozott járda és kő darabok néhol balesetveszélyesek. A városvezetés fejlesztési stratégiájával elégedett vagyok, az épületekre költenek és az öreglaktanyát is elkezdik kicsinosítani.

 

G. Z. 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!