Nemes küzdelem, csillogó érmek, elégedett csapatok
A versenyzőket és a kísérő tanárokat Füredi János Ágasegyháza polgármestere köszöntötte elsőként, majd Dr. Farkasinszki Lóránt tű. ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója tartotta meg köszöntő beszédét. A nyitóbeszédet követően Farkasné Fazekas Mária tű. mk. alezredes, polgári védelmi főfelügyelő ismertette a verseny szabályait és bemutatta az állomásparancsnokokat, majd a csapatok elfoglalták helyüket a kihúzott sorszámuknak megfelelő versenyállomásokon.
A diákokra tizenhárom állomáshelyen elméleti és gyakorlati feladatok vártak. A tűzoltósági, a polgári védelmi és az iparbiztonsági szakterületek témaköreit felölelő tesztlapok kitöltésénél a versenyzők számot adtak elméleti tudásukról, mely magába foglalta a jogszabályi, szakmai és az eljárási ismereteket, a viharjelzéseket és riasztásokat is. Az ár és belvíz, helyi vízkárelhárítási állomáshelyen egy meghatározott terepszakasz bevédése érdekében szakszerűen megtöltött homokzsákokból szabályos nyúlgát építése volt a feladat. Az elsősegélynyújtás elvégzése során ketten hordágy segítségével kimentették a földön fekvő sérülteket a veszélyes anyaggal szennyezett terepszakaszról. A kimentett sérült elsősegélyben történő ellátását a „feltételezett szennyezéssel” nem érintett csapattag végezte. A kimenekítéshez, kitelepítéshez szükséges túlélő csomag összeállítás állomáshelyének megközelítése is rendhagyó volt, hiszen a csapat együtt, a kijelölt pályán - öt 50x50 centiméteres deszkalap segítségével (mocsárjárás csapatban) - haladt végig. A célnál elhelyezett anyagok, eszközök, használati tárgyak közül választották ki azt a tízet, melyet a túlélő csomagban magukkal kell vinniük egy esetleges kitelepítés során. A tűzmegelőzés és tűzoltás állomáshely igazi csapatmunkát kívánt a diákoktól. Az akadálypálya egy lakást szimbolizált, melyben tűz keletkezett. A pályán elhelyezett tárgyakat guggoló járásban - a füsthatár alatt - gyűjtötték össze, majd a célnál lévő puttonyfecskendőhöz futottak, ahol beletöltötték az odakészített vizet és a célban álló gúlára locsoltak. A Közlekedésbiztonsági tesztlap kitöltése után a tanulók egy kerékpáros ügyességi feladatot hajtottak végre. Nem volt hétköznapi az a feladat sem, amikor a diákoknak egy veszélyes anyagot szállító jármű feltételezett baleseti helyszínén kellet bemutatniuk, hogyan kell helyesen viselkedni, valamint az ott található táblák, bárcák tudnivalóit ismertetni. A környezettudatos nevelés szerepe nagyon fontos, ehhez kapcsolódott a verseny egyik állomása. A végrehajtott feladat a versenyzők ismereteit és készségét mérte fel a hulladékkezelés, háztartási veszélyes hulladékok szelektálásával kapcsolatban. A térlátást segítő ügyességi és szimbólumok felismerése versenyszámban óriáskockákból veszélyre figyelmeztető, szimbólumokat ábrázoló képeket raktak ki a tanulók. A helymeghatározási állomáson a tájoló helyes használatáé volt a főszerep. A diákok az állomásvezető által megadott, a közelben lévő nevezetes pont(ok) helyét, koordinátáit, illetve a megadott koordináták alapján a környezet jellegzetes pontját határozták meg. A tűzoltó gépjárművön található szakfelszerelések elnevezésének, kategóriájának ismerete sem okozott problémát a résztvevőknek. Az iparbiztonsági activity-ben a korosztályoknak megfelelő feladványokat rajzolták, mutogatták el vagy írták körül az activity szabályait követve. A füsttel telített sátorban való tájékozódás mellett a diákoknak különböző, előre meghatározott tárgyakat kellett megtalálni és kihozni a szabad levegőre.
A verseny eredményei kategóriánként:
Az általános iskolás korcsoportban:
I. helyezett a Szentistváni Általános Iskola Bajáról
II. helyezett a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
III. helyezett a Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény – MPVSZ (Megyei Polgári Védelmi Szövetség)
A középiskolás korcsoportban:
I. helyezett az Aranycsapat Önkéntes Tűzoltó Egyesület Kiskunmajsa – MPVSZ (Megyei Polgári Védelmi Szövetség)
II. helyezett a Szabadszállás Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság Ifjúsági csapata
III. helyezett a Kalocsai Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola csapata és a
Bajmoki (Szerbia) Önkéntes Tűzoltó Egyesület Ifjúsági csapata
Az RSOE (Rádiós Segélyhívó és Infokommunációs Országos Egyesület) különdíját a Szabadszállási ÖTP csapata, Ágasegyháza Polgármesterének különdíját a legjobb tűzoltó versenyszámokban jeleskedő II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Kiskőrös csapata nyerte el.
A Bács-Kiskun Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a közlekedésbiztonsági állomáson legjobb teljesítményt nyújtó 1-3. helyezett csapatot jutalmazta külön díjjal:
1. Aranycsapat ÖTE Kiskunmajsa- MPVSZ
2. Kalocsai Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola
3. Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Dózsa György Tagintézménye