Gazdaság 2016. február 18. 10:20 Forrás: MTI - baja.hu

Újabb gazdabarát program indul

Újabb gazdabarát program indul
Újabb gazdabarát programot indít a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), hogy a közös agrárpolitikához alkalmazkodva a lehető legeredményesebben segítsék a gazdák és a földművesek munkáját - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden Baján, egy gazdafórum előtt tartott sajtótájékoztatón.

Az MVH Gazdabarát programja megújításának során egyszerűsíteni akarjuk az eljárásokat, gyorsabb ügyintézést szeretnénk, illetve a szakmai munkának a fejlesztése is kiemelt cél - hangsúlyozta a miniszter.

Fazekas Sándor fontosnak tartja, hogy átláthatóan és viszonylag gyorsan jussanak el az érintettekhez azok a támogatások, amelyeken a magyar mezőgazdaság működése, versenyképessége múlik. Adatai szerint 2015-ben az MVH 262 ezer ügyet zárt le, amelyből mindössze 1150 esetben történt fellebbezés. Kiemelte, hogy 2015-ben 2450 milliárd forint volt az ágazat kibocsájtása, amelynek tükrében a mindenkori legnagyobb agrártámogatások, a mintegy 800 milliárd forint eljuttatása a gazdákhoz mindenképpen jelentős tétel.

Az MTI kérdésére válaszolva a miniszter elmondta: a kormány dönthet arról, hogy kell-e változtatni a jelenlegi állami szervezetrendszeren. Fazekas Sándor úgy fogalmazott: az MVH az unió által akkreditált szigorú ellenőrzés mellett működő szervezet, azokhoz a kötelező uniós szabályokhoz köteles igazodni, amelyek a pénzkifizetéseket ellenőrzés alatt tartják, hiszen itt az Európai Unió adófizetőinek a forintjairól, euróiról van szó. Véleménye szerint a támogatások elsőszámú haszonélvezői nem a gazdák, hanem a lakosok, hiszen ha nem lenne támogatás, az élelmiszerek sokkal drágábbak lennének.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a Bácskai Kultúrpalota színháztermében tartott gazdafórumon emlékeztetett arra, hogy a magyar mezőgazdaság sokat tett azért, hogy az ország kilábaljon a gazdasági válságból. Idézte a 2010-es adatokat, amikor 1650 milliárd forint volt a mezőgazdaság kibocsájtása, amely 2015-re 2450 milliárd forint fölé emelkedett. Egyértelmű sikerként értékelte, hogy az állattenyésztés stabilizálta magát, a problémák ellenére is nőtt az állatállomány, a szőlőágazatban 2015-ben 40 százalékkal több bor termett, mint az előtte lévő években.

Ötezer hektár szőlőt telepítettek, ami már azt jelentette, hogy exportra termelt a gazdaság, egyre kevesebb import bor jön be - mondta, hozzátéve, hogy 145,5 millió euró támogatás érkezik 2018-ig a borágazatba. Kiemelte az agrárexport kiemelt emelkedését, amely a 2010-es 4 milliárd 600 millió euróról, 2015-re 6 milliárd 400 millió euróra, 38 százalékkal emelkedett. Fazekas Sándor leszögezte: az Európai Unión belül a magyar mezőgazdaság tudott az elmúlt időszakban a legdinamikusabban növekedni.

A miniszter a baja.hu-nak méltatta Baja városát: Örülök, hogy Baján tarthatok fórumot. A bajai halászlé az ország minden szegletében ismert és elismert étek, de a város élelmiszeripara és mezőgazdasági teljesítménye, az országos szinten is kiemelkedő Axiál Kft. révén is fontos szerepet tölt be hazánkban - nyilatkozta.

Fotó: baja.hu





 

Kövessen minket a Facebookon is!