Titkok a levéltárból - Állatokkal való közlekedés szabályai – 1930
Városokban és forgalmasabb útvonalakon csak a 16. életévét betöltött, olyan egyén lovagolhatott, aki jártas volt a lovaglásban s csak olyan lovaglófelszerelést használhatott, amely a ló fékentartását lehetővé tette. A szabály kimondta, hogy „ijedős, harapós, rúgós, a személy- és vagyonbiztonságot, továbbá a közlekedés rendjét veszélyeztető lovakon vásárokban és nagyobb forgalmú útvonalakon lovagolni tilos.”
Közutakon állatokat csak arra alkalmas vezetők vagy hajcsárok vezethettek, illetve hajthattak, ők is csak az úttest bal oldalán. Gépjárművel való találkozásnál az ijedező állatokat – amennyiben arra lehetőség nyílt – a gépjármű haladása irányának háttal kellett fordítani.
Kétkerekű teherkocsi elé legfeljebb öt lovat, vagy más vonóállatot, kétkerekű személykocsi elé legfeljebb három lovat, négykerekű teherkocsi elé legfeljebb nyolc lovat vagy hat ökröt, négykerekű személykocsi elé pedig legfeljebb hat lovat lehet fogni, úgy, hogy egy sorban csak három állat lehetett. Rúgós állatot járműbe fogni tilos volt, a harapós lovat pedig szájkosárral kellett ellátni. A kocsihoz hátul kettőnél több állatot, vagy vonóállatok mellé két állatnál többet nem volt szabad kötni.
A rendelet tiltotta a város nagyobb forgalmú belső területére a vonóállatokkal együtt növendékállat (csikó) bevitelét. Szintén életkorhoz, a betöltött 16. életévhez kötötték az „állati erővel vont járómű és szabadon hajtott állat” vezetését, illetve hajtását, bár ez csak a forgalmasabb közutak esetében volt szabályozva, s nem terjed ki a mezőgazdaság körére.
Ma már nem nevezhető átlagosnak az utolsó két helyzet sem, melyet szabályozni kellett: „csengővel csak szánba fogott lovakat lehet ellátni, de a szánt szintén meg kell világítani”, illetve „nem szabad lakott területen az ostort pattogtatni.”
Ónodi Márta
Fotó: Magyar Néprajzi Lexikon: Hétlovas fogat (Debrecen, 1930-as évek)
