Sport 2016. február 20. 16:50

Bejutott a döntőbe az Astra

Bejutott a döntőbe az Astra
Megvédheti címét a Magyar Kupában az Astra Kiskunfélegyházi Bulls, amely legyőzte a Győri ETO-t a kiírás elődöntőjében. A másik ágon a Hajdúböszörményi TE került a fináléba a Tolna-Mözs kiverésével, így a tavalyi évhez hasonlóan idén is az Astra és a Hajdúböszörmény vív meg a Magyar Kupáért. A finálét az elődöntőkhöz hasonlóan Gyöngyösön rendezik meg február 21-én, vasárnap 13:30-kor. A mérkőzést a Digi Sport 2. felvételről közvetíti.

A siker kapujába jutott az Astra Kiskunfélegyházi Bulls, a Magyar Kupa gyöngyösi elődöntőjében ellentétes félidőket követően 3-2-re múlta felül a Győri ETO-t.

Mindkét csapat támadólag lépett fel, de gólokat az első félidőben csak az Astra szerzett. A 13. percben Szabó Boglárka talált be, majd két perccel később duplázni tudott. A szünet előtt nem sokkal Nagy Anett is megzörgette a hálót, háromra növelve a vezetést. (3-0)

A fordulás után a győriek mindent egy lapra feltéve támadtak, faragniuk is sikerült a hátrányból, de csupán szépítésig jutottak. Vígh Renáta és Jakab Réka találataival egy gólra felzárkóztak, de az Astra megőrizte előnyét. (3-2)

 

A másik ágon némi meglepetésre a Hajdúböszörmény magabiztosan megverte a Tolna-Mözst. A szünetben már 4-0-ra vezetett és három gólnál közelebb nem engedte a tolnaiakat. (6-3)

 

Megjósolni is nehéz a finálé kimenetelét, az Astra mindenesetre jó emlékek fűz a hajdúböszörményiekhez. Legutóbb a bajnokságban is megverte őket és a tavalyi Magyar Kupa döntőjében is legyőzte mostani ellenfelét.

 

 

Elődöntők:

ÁRKÁD ETO – ASTRA HFC 2:3 (0:3)

Gyöngyös, Városi Sportcsarnok, 100 néző

Vezette: Flinta, Horváth, Janitz

ÁRKÁD ETO: Bocsárdi, Jakab R., Szórádi, Víg, Újvári

Cserék: Mészár, András, Csuti, Jakab P., Németh, Mészáros, Sister, Rybanska

Vezetőedző: Lódi Tamás

ASTRA HFC: Varga, Szabó, Dikanova, Nagy, Gál

Cserék: Kovács, Godvár, Kakuszi, Staar, Király, Balázs, Szabó I., Szabó N.

Vezetőedző: Dombó János

Gólszerzők: Vígh Renáta 33. p., Jakab Réka 33. p., . valamint Szabó Boglárka 13. p., 15. p., , Nagy Anett 19. p.,

 

Hajdúböszörményi TE – TOLNA-MÖZS 6:3 (4:0)

Gyöngyös, Városi Sportcsarnok, 300 néző

Vezette: Tamási, Janitz, Hamza

 

HTE: Torma, Benkő, Nagy, Pádár, Demeter

Cserék: Tóth R., Herczeg, Tóth B., Halászi, Sebestyén, Sándor, Tell

Vezetőedző: Simonyi András

TOLNA-MÖZS: Vincze, Hodován, Varga, Folk, Megyes

Cserék: Ősz, Fábián, Buchmüller, Ferenczi, Bozsik, Maláti D., Orbán, Maláti G.

Vezetőedző: Frank Tamás

Gólszerzők: Demeter (2), Herczeg, Halászi (2), Pádár valamint Megyes, Varga, Folk

 

 

Február 21., vasárnap

11.30: Gálamérkőzés a színész válogatott részvételével

13.30: Női Futsal Magyar Kupa-döntő (Tv: Digi Sport 2 – 23:10 - felvételről)

16.15: Férfi Futsal Magyar Kupa-döntő (Tv: Digi Sport 2 – élő)

 

 

 

G. Z.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!