Körkérdés: Kit tüntetne ki?
Vincze Antalné (65)
- Garai István doktor urat javasolnám kitüntető címre, mert sokat tett és küzdött a kórházért. Ha jól emlékszem, őt már korábban is felterjesztették díjra. Annak adnék kitüntető címet, aki az adott szakterületen kimagasló eredményt ért el a város javát szolgálva, mert ez a legfontosabb szempont.
Kürti Zsófia (22)
- Legszívesebben édesanyámnak, Csernus Krisztinának adnék egy kitüntető címet, aki a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda vezetője. Elfogultság nélkül mondhatom, hogy nagyon eredményes munkát végez. Az óvodák rendezettek, szépek, és családanyaként is helytáll. Én is sok ösztönzést kapok tőle. Rajta kívül a Félegyházi Táncszínház jelenlegi vezetőjét, Kátai Tibort tüntetném ki, amiért sikerrel tovább vitte az egyesületet Kasza Ákos halálát követően. Kasza Ákost is javasolnám posztumusz díjra, hiszen vele országos és nemzetközi elismerésre tett szert a Félegyházi Táncszínház, összefogta a fiatalokat, és nagy szerepe volt abban, hogy a néptáncot egy másik stílusban is megismertették a nézők.
Dobák Lászlóné (73)
- Kasza Ákost javasolnám díjra, aki sokat tett a néptáncért, a kultúráért. Nagyra becsülöm Kiss Zoltánt, az Ótemplom sekrestyésének tevékenységét is, aki kiváló vőfélytalálkozókat szervez, és másokat is motiváló közösségi ember.
Andrássyné Veronika (90)
- Ficsór József polgármester idejében díszoklevelet kaptam, mert környezetvédőként sokat tettem a Szent János tér megszépítéséért, a temetők parlagfű-mentesítéséért. Tapasztalatból tudom, hogy az elismerés sokat jelent a kitüntetettnek, nagyon lelkesítő amikor a város megbecsüli valaki munkáját. Éppen ezért magam is javaslatot teszek, amit írásban juttatok el a polgármesteri hivatalba. Annyit elárulhatok, hogy egy orvost tüntetnék ki, aki komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy elindulhatott a kórházban a fejlődés.
G. Z.